Voltam már börtönben. Csak három hetet, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-drukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra meg az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.

Ha az élet egy citromot nyújt feléd, akkor mondd azt: "Ó, igen. Imádom a citromot!"

Ahhoz, hogy valaki éljen, égnie kell, fókusszá kell lennie, meg kell gyulladnia és gyújtania kell.

Lenni annyi, mint tenni és teremteni.

Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.

Ha az ember az individuáció útját járja, ha éli az életet, akkor a tévedéssel is számolnia kell, különben nem lenne teljes az élet. Semmi garancia nincs rá - egyetlen pillanatban sem -, hogy nem követünk el baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út. Ez azonban a holtak útja volna. Akkor már nem történik semmi, vagy semmiképp nem a megfelelő történik. Aki biztos úton jár, tulajdonképpen halott.

Fontos, hogy legyen valamilyen titkunk, és sejtsük, hogy van nem tudható dolog is. Ez némi személytelenséggel, egyfajta numinózummal tölti be az életet. Aki sohasem tapasztalta, fontos dolgot mulasztott el. Kell az embernek éreznie, hogy egy bizonyos tekintetben titokzatos világban él, amelyikben megeshetnek és megtapasztalhatók soha meg nem magyarázható dolgok is, nemcsak olyanok, amelyek a várakozásnak megfelelően történnek. Beletartozik ebbe a világba a váratlan és a hallatlan. Csakis így teljes az élet.

Az ember élete az, amivé gondolatai alakítják.

Elismerem, nem könnyű megtalálni a helyes formát, de ha megtaláljuk, sikerül valami egészet csinálni magunkból, és azt hiszem, ez az élet értelme.

Az életet csak az ellentét lobbantja lángra.

Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt: senkin nem segíthet.

Ezen a földön mindannyian látogatók vagyunk.

Ha elmegyünk, magunk után ki tudja, mit hagyunk,

Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát,

Ahány ember, annyiféle csodálatos világ.

Az embernek eléggé szeretnie kell az életet, amelyet választott, hogy végül a magáénak mondhassa: és én szeretem is.

Érezni és gondolkozni azért, hogy cselekedjünk: ez minden harmonikus élet törvénye.

Alapjában gyalázatos a világ, s én nem is kívánnék ember lenni, ha nem azt tartaná mindenki, hogy embernek lenni különös kiváltság.