Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Egyáltalán... Létezem? Néhol egy mély kátyú vagyok, néha kis rög, vagy némi por, ami a talpakra ragad. Vagy még ennyi sem.

Amennyire képesek vagyunk felismerni, az emberi létnek az az egyetlen értelme, hogy világosságot gyújtson a puszta létezés sötétségében. Sőt feltételezhető, hogy amiképpen a tudattalan hat ránk, ugyanúgy hat tudatunk gyarapodása is a tudattalanra.

Élet, a tisztességtelen viselkedés miatt ki vagy rúgva!

Nem is létezel igazán, ha csak gépiesen éled az életed, de nem látod meg a világ szépségeit.

Mindig vagyok, s újból belém halok.
Órák monoton ostora, lecsap mostoha sorsomra.
Atommagjaim körül - keringő tükörkép örül.
Aztán az egyikük - megunva engem - eltűnik örökre.
Magamra maradva ocsúdok.
Felém s belém.

Kaland az élet. Vagy talán hosszabb-rövidebb túlélőtúra eleve vesztes figurákkal.

Rengeteg hibát elkövethetünk az életben. Egyet nem: amelyik tönkretesz.

A teli kelyhet szépen üríteni ki, ugyan kinek sikerülne ez?

Élhetsz száz évig, hogyha feladod azokat a dolgokat, amik miatt száz évig akarsz élni.

Amíg ifjak vagyunk még, a világ véleménye szerint élünk, és fontosabb számunkra a másokkal, mint saját magunkkal való jó viszony. De mihelyt az öregkort elértük, már jóval kevésbé látjuk érdekesnek az idegent, és semmi sem foglalkoztat annyira, mint épp saját magunk, akit nélkülözni kell már nemsokára.

Elvégre, aki engedelmeskedik neki, azt vezeti a végzet, aki meg el akar futni előle, azt vonszolja.

Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron.

Túl rövid az élet, és néha attól félek,
hogy elszalad előttem, és hiába kérek
csak még egy percet a világtól,
mert talán nem láttam a szépet a hibáktól!

Mi az élet? Őrület.
Mi az élet? Hangulat.
Látszat, árnyék, kábulat.
Legfőbb jói: semmiségek;
Mert álom az teljes élet,
Holmi álom álma csak.