Szépség meg furfang együtt fér bele,
Amaz hasznos, emez - él vele.

Nem vagyok vidám; mégis úgy teszek,
S a látszat eltakarja a valót.

Ej, mind festmények vagytok kinn az utcán,
Otthon: kereplők - vadmacskák a konyhán,
Támadó szentek, sértett ördögök,
Játékos-léha gazdasszonyok,
De pompásan gazdálkodtok - az ágyban.

A férfi a hibás,
Ha elbukik a nő: ha már eluntak,
S más ölbe ontják, ami a mi kincsünk,
Vagy tébolyultan féltékenyek és
Kordában tartanak vagy ütnek is,
Vagy néha léha módon elverik a pénzünk,
Felforr a mi epénk is, szende báj
Mellett megfér a bosszú vágya is.

A férjek tudják meg: a nőnek is
Megvan minden érzéke: lát, szagol,
Inye megérez édest, savanyút,
Akár a férjeké.

A bűn csak a világ számára bűn; és ha fáradságodért megkapod a világot, akkor a bűn már belül van a te saját tulajdon világodon, ott pedig tüstént erényt faraghatsz belőle.

A tisztesség valami láthatatlan,
S kinek nincs, gyakran az henceg vele.

Bolond, ki nőtlenséget esküszik,
S az is bolond, ki állja esküjét.

Lelkem ma boldogsággal úgy betölt,
Hogy több ilyen gyönyört aligha rejt
Az ismeretlen sors!

Crispián sohsem vesz el
Eme naptól világ végezteig;
De sőt ránk emlékeznek általa,
Nehányunkra, e kis testvér csapatra:
Mert a ki vérit ontja ma velem,
Testvérem lesz: bármily alantsorú.

Még az erény is bűn lesz, rossz erőtül,
S egy tettől a bűn is széppé dicsőül.

Hiába, ifjuember
Nem a szívvel szeret, hanem a szemmel.
Ó, Jézus, Mária! Rózád miatt
Hány könny locsolta bús orcáidat.

Ó jaj, a hű szerelmek folyama,
amennyit én olvastam vagy regében
hallottam, kényelmes nem volt soha.

No lám milyen becstelen eszközzé akartok ti tenni engem. Játszani akarnátok rajtam; ismerni billentyűimet; kitépni rejtelmem szívét; hanglétrám minden hangját kitapogatni a legalsótól a legfelsőig; pedig e kis eszközben zene rejlik, felséges szózat, mégsem bírjátok szavát venni. A keservét! Azt hiszitek, könnyebb énrajtam játszani, mint egy rossz sípon? Gondoljatok bármi hangszernek: rám tehetitek a nyerget, de nem bírtok játszani rajtam.

Én legnyomorúbb minden bús hölgy között,
Ki szívtam zengő vallomási mézét,
Most e nemes, fölséges észt, miképp
Szelíd harangot, félreverve látom!