Mi az ember,
Ha drága idején vett fő java
Alvás, evés csak? Nem több, mint barom.

Minél gyöngébb a test, a képzelet
Annál erősben működik.

Hajolj, merő térd; és te szív, acél
Idegzeteddel, lágyulj oly puhára,
Mint a ma-szűlt csecsemő inai.
Még minden jóra válhat.

Ám sírjon a nyíl verte vad:
Ép gímnek tréfaság:
Mert ki vigyáz, ki meg szunyad:
Így foly le a világ.

Sors, akarat oly ellensarki vég,
Hogy terveink legtöbbször füstbe mennek;
Miénk a szándok, nem sükere ennek.

Míg éretlen gyümölcs, fáján tapad;
Ha megpuhúl: rázatlan leszakad.

Egy bú a másik sarkában tapod,
Oly gyorsan jőnek.

A szépség ereje hamarább elváltoztatja a becsületet abból, ami, kerítővé, mintsem a becsület hatalma a szépséget magához hasonlóvá tehetné. Ez valahol paradox volt, de a mai kor bebizonyítá.

Ha engem a körülmény útasít,
Én megtalálom a rejtett valót,
Habár a föld központja rejtené.

A szívvel a fő nem közelb rokon,
A száj iránt kéz nem szolgálatosb.

Úgy beszélik,
Hogy a kakas, a reggel harsonája,
Metsző, hegyes torkával fölveri
A napnak istenét; s az ő jelére,
Ha tűz-, ha vízben, földön vagy egen
Csatangol a bolygó lélek, siet
Mesgyéi közzé, s hogy van benn igaz.

A bú ha jő, nem jő mint egyes őrszem:
Egész dandár beront.

Az álom maga is puszta árnyék.

Csudálatos, hogy gyakran az őrültség eltalálja, mit az értelem s józan ész nem bírna oly szerencsésen megoldani.

Rövidség lévén lelke minden
Okos beszédnek, a szóár pedig
Csak teste rajta és kül cifraság.