Érdemes türelmesen végighallgatnunk egymást. Hiszen amit mi akarunk mondani, azt már úgyis tudjuk. Amit a másik ember mondana, azt viszont még nem.

A színház olyan, mint a katonaság, aki megszegi a szabályokat, másokat sodor veszélybe.

A halálnak van humorérzéke. Reménykedjünk, hogy a halottnak is van. Csak az életbenmaradottaknak nincs.

Vannak egyszer használatos könyvek, az ember elolvassa őket, talán még tetszik is neki, élvezi, de sejti, hogy soha többé nem veszi a kezébe, akár ott is hagyhatjuk a vonaton a következő utazónak. Vannak viszont többször használatos könyvek, azokra időről időre gusztusunk támad, öt- tíz évenként belelapozunk, esetleg megint elolvassuk, és az a vicc, hogy ezek mindig mások, valahányszor beléjük mélyedünk. Tulajdonképpen csak ilyeneket érdemes tartani otthon, ami a szépirodalmat illeti.

Az ismertség előbb-utóbb megrontja az ember egyéniségét.

Hülyébb pókok maguk ellen szőnek hálót.

Először egyszerűen írunk és rosszul. Aztán bonyolultan és rosszul. Majd bonyolultan és jól. Végül egyszerűen és jól.