Fájdalom nélkül örömben sem lehet részed.

Mindig hittem abban, hogy meg kell ragadni a pillanatot. Hogy el kell venni azt, amit az ember akar, mindjárt, amikor akarja.

Az élet meglehetősen kedveli a furcsa fordulatokat.

Magányos lehet az ember, ha csak az üres, sötét ház várja, hogy üdvözölje.

A hiábavalóságnak is megvan az értelme az életben.

És akarta, hogy ő szeresse. A szívét akarta. Akarta ezt a férfit, aki ismerte a szerelmet, aki tudta, mi az odaadás és a kötődés.

Érezte, amint vére áramlani kezd az ereiben, ahogy elnézte azokat a nedves, telt ajkakat. Már szinte érezte az ízüket.

Egy tömeg közepén is érezheti magát magányosnak az ember.

Igazán szórakoztatónak talállak, de azt hiszem, sokkal boldogabb lennél, ha elfogadnád az igazi természetedet és nem harcolnál ellene.

A zsákmány a győztesé.

Inkább a halál, mint a becstelenség.

Nem félhetsz a haláltól, ha nincs miért élned.

Igazán jól megértette, hogyan érez Grace a könyvei iránt. Ő is hasonló volt fiatalkorában. Minden adandó alkalmat megragadott, hogy elmenekülhessen a fantázia világába, ahol a hősök mindig győzedelmeskedtek. Ahol a démonokat és a gazembereket legyőzték. Ahol az anyák és az apák szerették a gyerekeiket. A történetekben nem volt éhség, nem volt fájdalom. Szabadság volt és remény. Ezekből a történetekből sajátította el a könyörületet és a kedvességet. A becsületet és a tisztességet.

Mivel sosem ismertem a szerelmet, nem tudhatom, fáj-e, vagy sem. De nem tudom elképzelni, hogy az, ha szeretnek, tud annyira fájni, mint ha nem.