A vita elengedhetetlen az ismeretlen felé tartó folyamatban. Ha olyan problémát kívánunk megoldani, amelyet még sohasem oldott meg senki, akkor az ismeretlenre nyíló ajtót tárva-nyitva kell tartanunk.

A természet fantáziája sokkal-sokkal nagyobb, mint az emberé. Vajon mennyivel bámulatosabb kép például az, hogy valami titokzatos vonzerő hatására valamennyien hozzátapadtunk (az emberiség fele ráadásul fejjel lefelé) egy pörgő golyóhoz, amely évmilliárdok óta a világűrben kering, mint az, hogy a feneketlen tengerben úszó teknőc hátán álló elefánt hordoz bennünket a hátán!

A rossz legalább olyan hatékonyan tanítható, mint a jó. Az oktatás hatalmas erő, de rosszra és jóra egyaránt felhasználható.

A kételkedéshez való jogunk a tudomány korai időszakában a tekintély elleni harcból született. Mélyreható és ádáz harc volt ez: legyen szabad kérdeznünk - legyen szabad kételkednünk - hadd legyünk bizonytalanok. Szerintem fontos, hogy ne felejtsük el ezt a küzdelmet, mert akkor esetleg azt is elveszíthetjük, amit megnyertünk.

A tudományos ismeretek tára valójában változó bizonyosságú állítások tömege - némelyik nagyon bizonytalan, némelyik majdnem biztos, de abszolút bizonyosság egyik mögött sincs.

Amikor a tudós nem ismeri a választ a kérdésére, akkor tudatlan. Ha már megsejti, hogy mi lehet az eredmény, olyankor bizonytalan. És amikor már teljesen, sőt fenemód biztos abban, hogy mi lesz az eredmény, akkor is van benne némi kétely.

Amit az egyéniségemnek nevezek, az csupán minta vagy tánc - erről van szó akkor, amikor az ember felfedezi, hogy mennyi idő alatt váltják fel agyában az atomokat más atomok. Az atomok megjelennek az agyamban, eljárják táncukat, majd lelépnek a színről - mindig vannak új atomok, de mindegyik ugyanazt a táncot járja, emlékezvén a tegnapi tánc lépéseire.

A tengerparton áll,
gondolkodik a gondolkodásról: én
- atomok univerzuma
az univerzum egy atomja.

A tudományos ismeretek segítenek minket a hatalomhoz, hogy jót vagy rosszat cselekedjünk - de nem tartalmaznak útmutatást e hatalom helyes használatára vonatkozóan. Ennek a hatalomnak nyilvánvalóan van értéke - még akkor is, ha ezt az értéket visszájára fordíthatja az, hogy az ember mire használja fel.

A tudós, ha a tudományágán kívül eső problémával foglalkozik, ugyanolyan ostoba, mint akárki más - ha pedig nem tudományos dolgokról beszél, a szava éppolyan naivnak hangzik, mint mindenki másé, aki szintén járatlan a kérdésben.

Amikor azt látom, hogy egy képviselő véleményt nyilvánít valamiről, mindig az jár a fejemben, hogy vajon az igazi véleményét hangoztatja-e, vagy valami mást, amit azért talált ki, hogy megválasszák.

Azt a szövegrészt, amelyet nem akarnak elolvastatni, apró betűvel szedik, az állításokat homályosan fogalmazzák meg. Mindenki világosan látja, hogy a terméket nem tudományos, nem kiegyensúlyozott módon kínálják. Ennélfogva a kereskedelemben a tisztességnek nincs szerepe.

A tudományban, tehát azon a területen, ahol otthon vagyok, a sikerhez az az egyetlen út vezet, ha az ember nagyon gondosan írja le a bizonyítékokat, tekintet nélkül arra, hogy érzése szerint milyennek kellene lenniük. Ha van egy elméletünk, meg kell próbálnunk elmagyarázni azt is, ami jó benne, és azt is, ami rossz. A tudomány egyenességre, őszinteségre tanítja az embert.

Az a fontos, hogy amikor az ember valóban elmondja a problémáját, örömmel hallgatják-e végig, arra biztatják-e, hogy "Mondd el töviről hegyire", esetleg: "Azt már próbáltad, hogy...?", vagy pedig vállrándítva így felelnek neki: "Nos, hát igyekezz valahogy megoldani" - ami tökéletesen más légkört jelez. Ha az ember egyszer-kétszer megpróbált így kommunikálni, és elhárították, hamarosan úgy fog dönteni, hogy a francba az egésszel.

Az elméleti fizika tanárának mindig meg kell mondani, mit keressen. A tudását csak arra használja, hogy megmagyarázza a kísérletezők megfigyeléseit!