Minden csipetnyi növekedésnek ugyanakkora pusztulással, elbomlással kell járnia, különben az anyagok örök időkre elhasználódnának, elfogynának. Ott hevernének a holt fák, amelyek összes anyagukat a talajból és a levegőből vették fel, és az nem jutna vissza a talajba és a levegőbe, és akkor semmi nem tudna többé növekedni, mert nem állna rendelkezésre anyag. Minden kis csipetnyi növekedésnek pontosan ugyanakkora pusztulással kell együtt járnia.

A tudósnak egy csomó tapasztalata van a tudatlansággal, a kétellyel és a bizonytalansággal kapcsolatban, és azt hiszem, hogy ennek a tapasztalatnak igen nagy jelentősége van. Amikor egy tudós nem találja meg a problémával kapcsolatos feleletet, akkor tudatlan. Ha némi sejtése van arról, hogy mi lesz az eredmény, akkor bizonytalan. És ha állatian biztos abban, hogy mi lesz az eredmény, akkor még némi kételye marad. Kiemelkedő fontosságúnak találtuk, hogy a haladás érdekében el kell ismernünk a tudatlanságot, és helyet kell hagynunk a kétely számára is. A tudományos ismeret olyan állítások halmaza, amelyeknek bizonyossága különböző fokú - némelyek nagyon bizonytalanok, mások közelítőleg biztosak, és egy sem abszolút biztos.

Egy tudós soha nem biztos. Ezt mindannyian tudjuk. Tudjuk, hogy valamennyi állításunk csak közelítő állítás, amelyeknek bizonyossága különböző fokú. Ha állítunk valamit, akkor nem az a kérdés, hogy igaz-e vagy hamis, hanem az, hogy mi a valószínűsége annak, hogy az állítás igaz vagy hamis.

Azt hiszem, azt kellene kérnünk, hogy az emberek próbáljanak meg a lelkükben egy számukra következetes képet kialakítani a saját világukról, amely nem engedi meg számukra azt a luxust, hogy az agyukat négyfelé vagy éppen kétfelé vágják, és annak egyik felében hiszik ezt, a másik felében pedig azt, és soha nem próbálják meg összehasonlítani a két eltérő nézőpontot.

A tekintély lehet utalás az igazságra, de nem lehet az információ forrása.

A világunk abban az értelemben oly csodálatos, hogy a csillagok ugyanazokból az atomokból állnak, mint a tehenek, és mi magunk is, meg a kövek.

Szerencsések vagyunk, mert olyan korban élünk, amikor még lehet új dolgokat felfedezni. Olyan ez, mint Amerika felfedezése - csak egyszer történhet meg. Korunk az a kor, amelyben felfedezzük a természet legalapvetőbb törvényeit.

Lehet kételkedni Krisztus isteni mivoltában, és lehet ugyanakkor erősen hinni, hogy jó dolog azt cselekedni a felebarátodnak, amit szeretnél, hogy a felebarátod cselekedje neked is. Ezt a két nézőpontot lehet egyidejűleg is elfogadni.

Az egyik módszer a természettudomány művelésének beszüntetésére, ha mindig csak ott végeznénk kísérleteket, ahol ismerjük a törvényeket.

A természet látszólag kimeríthetetlen bonyolultsága nagyon is szoros összefüggéseket takar. Ám ha nem méltányoljuk azt a segítséget, amit a matematika nyújthat, elveszünk a tények sokaságának erdejében, ahol csakis a logika mutathatja meg az utat.

A matematikanyelv plusz gondolkodásmód, nyelv és logika egysége. A matematika az ésszerű gondolkodás eszköze. Valójában nem egyéb, mint jól átgondolt állítások és következtetések hatalmas gyűjteménye.

Ez is közös a fizika valamennyi törvényében: megfogalmazásuk egyszerű, de tényleges hatásaik már meglehetősen bonyolultak.

Ha egy törvény igaz, akkor annak alapján újabb törvények is felismerhetők. Ha erősen hiszünk egy elmélet igazában, és olyan tényt fedezünk fel, amely annak ellentmondani látszik, az eltérés magyarázatára tett erőfeszítések gyakran elvezethetnek egy új jelenség felismeréséhez.

Ez a modern tudományok kulcsa, és a természet igazi megértésének kezdete - hogy alaposan megnézzük a dolgokat, följegyezzük a részleteket és reméljük, hogy az így nyert ismeretekben fölleljük egyik vagy másik elméleti értelmezés igazolását.

Maguk a művészek is elgyönyörködnek a naplementében, az óceán hullámzásában vagy a csillagok járásában. Így hát érdemes néha ilyen dolgokról is beszélnünk. És ha figyelmünkre méltatjuk ezeket a jelenségeket, már maga a megfigyelés is esztétikai gyönyört szerezhet.