Sokszor elhangzik a kérdés: kinek jobb, annak-e, aki valaha látott, vagy annak, aki nem? Az én válaszom: annak, aki minél jobban le tudja győzni a látás hiányát!

Nincs olyan lakója a földnek, aki ne mondhatná vagy akinek ne mondhatnák, hogy: Nélküled nem megy. A maga nemében minden ember egyedi, akármilyen csoportosítás áldozata is. Csak a megismerés és a tudás rombolhatja eredményesen a sajnálkozást. Bátran mondhatjuk: járhatunk emelt fővel, mert nincs irigyünk.

Így utólag úgy gondolom, ami ez idáig velem történt az eltelt évek során, az úgy volt jó, ahogy megesett - mert mindig a végeredmény a fontos, az a mérvadó.

Akinek van kellő akaratereje, önmagába vetett tántoríthatatlan hite, na és persze némi szerencséje is - a szerencse pedig mindig tudja, hogy hová, milyen mértékben kell mennie -, az egészen biztosan jól fogja érezni magát a bőrében. Rá fog érezni az élet ízére, értelmére, önmaga helyére és szerepére.

A múltnak a tisztánlátás érdekében le kell ülepednie, a kiértékelés után pedig tovább kell lépni.

Én bizony mindennek csak a pozitív oldalát nézem - lehet, hogy általában az a kevesebb, de az a hasznosabb, az előrébb vivő. Aki pedig ennek ellenére továbbra is sápítozik, örökké elégedetlenkedik, az tegye csak nyugodtan, ha az jó neki. Csak hát az a baj, hogy az ilyen ember a környezetét is pusztítja, gyilkolja.

Bolond ember az, aki nem a helyzet előnyös oldalát nézi, hanem a hátulütőket.

Ha két, egymásban szimpátiát kereső ember először találkozik, és a késztető ok miatt máris kéz a kézben indul valahová, a nő mereven tartja a kezét. Ez a tartózkodás el nem téveszthető jele: nincs benne semmi különös, kivetni való. A séta, beszélgetés közben folyamatosan változik a partnerek viszonya. Ha a nő benyomása negatív vagy semleges, a kéztartása ilyen is marad, de ha a sétapartner felkelti érdeklődését, önkéntelenül is enged a merevségből, a keze ellazul, és belesimul a másik tenyerébe.

A nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Minél embert próbálóbb az utunkat eltorlaszoló akadály, annál nagyobb erő kell leküzdéséhez. De ha vesszük - és miért is ne vennénk - egyre jobban erősödik önmagunkba vetett hitünk.

Maguktól jöttek a feltáró kérdések: ki vagyok? Mit akarok kezdeni magammal? Jöttek az ésszerű felismerések is: őszintén megvallottam magamnak jó, de még inkább a rossz tulajdonságaimat. Törekednem kell a negatívumok kiküszöbölésére, de ne feledjük: hibátlan, tökéletes ember nincs. Olyannak kell elfogadni magamat, amilyen épp vagyok. Ha kiismerem magam, egyre jobban megértem a világot is. Milyen jó is a bölcs embernek, aki egy rövidke beszélgetésből kiszűri, apró, árulkodó jelekből felismeri a jövőt! Mennyi bonyodalomtól menekül meg így!

Aki komolyan veszi saját búját, baját, leleddzen bármiben is, az abba bele fog nyomorodni, bele fog pusztulni. Súlytalanná kell tenni a keservet, és azzal máris kihúztuk a balsors méregfogát. A spontán humorral reagáló, önmagával ironikus ember lelke felszabadul. Azt a továbbiakban már senki és semmi nem vetheti rabigába.

Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre.

Az élet nem algebra és nem is geometria. Ahány ember, annyi sors, annyi gondolkodásmód, ezért a feltett kérdésre sokféle válasz adható.

Ami születésünktől megadatik - mint például a látás - azt addig, amíg használhatóan kitart, nem az értékén kezeljük. Csak a hiány döbbent rá, micsoda kincset is kell nélkülöznünk. A gyerekek még el-eljátszanak a "milyen is lehet nem látni" gondolatával - egy szembekötősdi tartamára tán ki is próbálják - de a felnőtt már aligha gondolja végig, és pláne nem teszi meg.