Férfimámor: így nevezték tizenhetedik századunkban, s mily találón, a kedvest.

Van a ritmusban valami varázslat: már-már elhiteti velünk, hogy miénk a magasztos.

A kiválóságot gyakran tekintik egoizmusnak.

Az igazság fáklya, méghozzá rettenetes; ezért próbálunk mind csak úgy hunyorogva elsurranni mellette, mi több, félve, hogy megéget.

Világunk dolgában csak azok az okos, tevékeny emberek vihetik sokra, akik ismerik erejüket, s mértékkel-rátermetten használni is tudják.

Boldog, aki örömmel tesz és a tettnek örül.

Siker és kudarc
Váltakozását mi sem tartja féken;
Aki férfi, mindig tevékeny.

Épp az kellene, amit nem tudunk,
S amit tudunk, semmire sem kell.

Lássam a dolgok erejét és magját,
S ne a szavaknak turkáljam salakját.

Lelke forrong, vonzza a távol,
Őrültségét maga is sejti már,
Csillagot kér az ég boltozatáról,
S a földön legmagasabb kéjre vár,
S minden közel és minden távol
Kevés keblének, oly mély ott az ár.

S ha a természet örök szála egyre
Közönnyel orsóra csavarodik,
S a lények harmóniátlan tömegje
Bosszantó ricsajjá zavarodik,
Ki léphet az egyhangú folyamatba,
Megélesztve, hogy ritmikus legyen,
S az egyest átfogóvá ki avatja,
Mely gyönyörű akkordokkal üzen?
Vajon ki szít vihart a szenvedélyből?
Alkonypírból ki sző mélyebb jelet?
S ki hint szirmot, mikor minden virág nől,
Ahol a kedves lépeget?
Dicső koszorúvá vajon ki fonja
A borostyánt, mely magában fakó?
Az Olympost egyesíteni ki fogja?
Emberi erő, költőkben lakó!

Hunyd be a szemed, hegyezd a füled; a leglágyabb neszben és a legvadabb robajban, a legegyszerűbb hangban és a legemelkedettebb harmóniában; a leghevesebb, legszenvedélyesebb sikolyban és a józan ész legbársonyosabb szavaiban a Természet az, ki megszólal, felfedve és feltárva lényét, erejét, elevenségét és viszonyait, úgyhogy a vak is, kitől a látható világ tapasztalása megtagadtatott, felfoghatja és megértheti a határtalan elevenséget mindabban, ami hallható.

Az érzékek nem csapnak be, az ítéletalkotás az, ami félrevezet.

Nincs oly fény, melynél fátyolát
a Természet levetné szépszerével,
s mi lelkednek nem fedi fel magát,
ki nem csikarhatod azt tőle semmi géppel.

Erdő-mezővel gyorsan eltelek,
s kérni madár tollát eszembe sincsen.
Minden örömöm lelki kincseimben,
hogy könyvről könyvre szökdicsélhetek!