Ha szeretlek is, mi közöd hozzá?

Ifjúkorában mindenki azt hiszi, hogy a világ vele kezdődött, hogy voltaképpen minden őérte van.

Sok az olyan ember, aki azt képzeli, hogy amit tapasztal, azt meg is érti.

Okosságnak és oktalanságnak egyazon ellentmondást kell elszenvedniök.

Aki az első gomblyukat elvéti, végig be nem gombolkozhatik.

Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?

Valaki felismerheti egy eszme hasznos voltát, és mégsem értheti kellően ahhoz, hogy teljesen hasznát vegye.

Nemcsak az teszi az embert, ami vele született, hanem az is, amit magának megszerzett.

Ha valakit dicsérünk, vele egy sorba helyezzük magunkat.

Nem az értelmes ember uralkodik, hanem az értelem, nem az eszes, hanem az ész.

Az igazi tanítvány megtanulja, hogy a megismert dolgokból kifejtse az ismeretleneket, és megközelítse a mestert.

Az igazság hasonlatos az istenséghez; nem közvetlen jelenik meg, hanem nyilatkozásaiból kell kitalálnunk.

Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem.

Úgy vagyunk a távolsággal, mint a jövendővel! Nagy, derengő egész nyugszik a lelkünk előtt, érzésünk elmosódik benne, mint a szemünk, és jaj! vágyódunk egész lényünket odaadni, egyetlen, nagy isteni érzés minden gyönyörével telítődni. - És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.

Csak a természet gazdagsága végtelen, csak ő képzi a nagy művészt. A szabályok javára sok mindent nem lehet mondani, körülbelül azt, amit a polgári társadalom dicséretére mondhat az ember. Aki hozzájuk igazodik, sohasem fog ízléstelent vagy rosszat elkövetni, ahogyan az, akit törvény és jómód mintáz, sohasem válik tűrhetetlen szomszéddá, különleges gazfickóvá; de viszont minden szabály, bármit mondjanak is, megöli a természet igaz érzését és igaz kifejezését!