A halál egy mámorító koktél, ami egy adag bánatból és két adag megkönnyebbülésből tevődik össze.

Amikor bekövetkezik az élet egyik rettenetes csapása - egy szülő halála, egy kapcsolat vége, egy pozitív laboreredmény, egy elmarasztaló ítélet, vagy amikor lelépünk egy épület magasából a semmibe -, szédülés, szinte eufória fog el bennünket, mintha elvágnák a szálat, ami a reményeinkhez köt, és egy pillanatra a szabadulás lendületétől hajtva egy másik irányba pattannánk.

Néha egy zajos teremben is meg lehet hallani egyetlen hangot, néha egyetlen szót is, ami úgy kopog a zaj falán, mint egy lehangolódott hegedű egy zenekarban.

A kapcsolattartásunkhoz hozzátartoznak az ikonok és az avatárok. Mint a középkorban a pajzsokon lévő minták, védelemként szolgálnak, és azt az önmagunkról alkotott képet mutatják, amelyet a világ felé tárunk.

Nincs kivétel. Mindenki hazudik. Úgy színezi ki az igazságot, hogy célszerű legyen: a horgásztól kezdve, aki eltúlozza a - szökött - ponty méretét, a politikai memoárig, ami a csekély tapasztalatot a történelem aranyává változtatja át.

Egy kő is lavinát indíthat el. Egy szó olykor ugyanezt teheti. És a hazugság lavinává válhat, elsöpörhet minden útjába kerülőt; bömbölve, lehengerelve, mindent agyonnyomva száguld, a nyomában átformálódik a világ, és az életünk menete más lesz.

Az evés ártalmatlan külsőt kölcsönöz az embernek.

Senki sem lép tovább. Mindössze annyiról van szó, hogy forog tovább a kerék, és a lendület illúzióját kelti. A belsejében valamennyien patkányok vagyunk, és egyre nagyobb kétségbeeséssel futunk a festett, kék láthatár felé, ami egy lépésnyivel sincs közelebb.

A múltnak sosincs vége. Magunk mögött vonszoljuk mindenhova, mint egy kóbor kutya a farkára kötött konzervdobozt. És ha megpróbáljuk magunk mögött hagyni, annál nagyobb zajt csap.

Egy féligazság ezer hazugságot takar.

A szerelem alattomos állat, amely természeténél fogva alakváltoztatásra képes; a szegényből egy napra királyt varázsol, a legszeszélyesebből a szilárdság példaképét faragja, mankó a gyöngének, pajzs a gyávának, legalábbis addig, míg a bizsergés el nem múlik.

A fikció milliónyi apró igazságból épült üvegtorony, a homokszemcséket összeolvasztják, hogy egyetlen, csillogó hazugságot alkossanak.

Amit akarsz és amire szükséged van, az a kettő nem szükségképpen ugyanaz.

Egy átlagos élet alatt kapott dicséretek hetven százalékát ötéves kor alatt kapjuk. Ötévesen minden, egy falat étel megrágása és lenyelése, a felöltözés, a színes ceruzával készített rajz óriási tetszésnyilvánítást arat.

Az életben a győzelem eufóriájáért a végén mindig fizetni kell: betegséggel és szenvedéssel.