A jó tanítók gyakran unalmasak, savanyúak. Ha meg néha jó tanítót talál az ember, aki nem is unalmas, abból képes és istent farag. De amint felfedezi valami aprócska hibáját, ami nincs összhangban a nagy szavaival, úgy széthullik az Isten, mint a korhadt fatörzs. Félni kezdesz a nagy szavaktól, azt hiszed, mind hazugság. Fellengző képmutatás, ami mögött kis bűnök lapulnak. Bezzeg a rossz tanítók, azok mindig érdekesek, rendkívüliek, nincs bennük nagyzolás. Persze, hogy elkezdi utánozni őket az ember.

Mindazt, ami bennünk van, gyerekkorunkban ültették el bennünk.

Az emberek valahogy restellik kimutatni a jóságukat, mintha az valami szégyellni való emberi gyengeség lenne. Az emberek erőseknek akarnak látszani, mint akik nem ismerik a kételyt és a megalázónak vélt szánalmat, holott talán éppen az önmagunk iránti kétely és a mások iránti szánalom a legfőbb emberi erő.

Ami kedveset nem mondasz ki idejében, nem pótolhatod, ami gorombaságot meg kimondasz, vissza nem vonhatod.

A jótettből is lehet kegyetlenség, hanem a kegyetlenségből soha többé nem lesz jó cselekedet.

Senki nem képes úgy várni, mint a kutya, s előfordul, hogy még a gazdája sírjához is kijár, és még holtában is visszavárja.

Ha kifelé nézünk, olyan szeme, ami mindent lát, nincs senkinek. De ha befelé nézünk, mindenkinek kell látnia mindent, és ettől a szigorú bírótól, saját magától mindenkinek félnie kell. Egyszóval a lelkiismeret: az a mi istenünk. Ami pedig a túlvilágot illeti, az alighanem mese, de hasznos mese. Kell az az ijesztgetés, hajaj, de még mennyire kell, hogy az ember féljen a rossz cselekedetektől.

Sokféle lehet a lelkifurdalás: az egyik aprócska, kurta, a másik nagyobb és tovább tart, s ha megkapirgáljuk, bárkiben elő lehet kotorni legalább egy aprócska, réges-régi vétket. Persze az ember nem rágódik folyton azon, mit vétett valamikor, de bűne, bárhogy igyekszik is elfelejteni, úgy vándorol a testében, mint a szilánk, és sose lehet tudni, mikor döf egyszer csak belé.

Ami gyökértelen, könnyen rohad.

Férfi és nő között az a legszebb kapcsolat, amikor nincs köztük semmi kötelék, az akarat és a véletlen mégis egymás felé taszítja őket.

Nincs se jó, se rossz, csak jó és rossz emlékek vannak.

A család megöli a szerelmet. A szerelem: rácsodálkozás, és ha megszokás lesz belőle, már vége is.

A szerelemnek nincsenek törvényei. Ő maga a törvény, és minden esetben más és más.

Szerelemtől, sírveremtől nem menekülhetsz.

Az élet minden földön nem a vándormadarakra épül, hanem a tősgyökeres népre.