Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít.

Aki el akar érni valamit, annak a célra kell szegeznie a tekintetét, nem az akadályokra.

Valószínű, hogy nem azok vagyunk, AMINEK gondoljuk, képzeljük magunkat! (Például nem vagyunk olyan népszerűek vagy jó hírűek, emberek előtt kedvesek, stb.) De az biztos, hogy azok vagyunk, AMIT gondolunk, képzelgünk!

Ő és senki más. Ő az én társam. Felem. Fele-ségem. Férjem és uram. Ő lesz a jobbik felem. Nélküle már nem érezném egész embernek magam.

A társ nem tárgy, nem eszköz, nem is háztartási vagy pénzkereső gép, hanem valóban társ. Úgy összetartoznak ketten, mint a jobb és bal kéz, mint a jobb és bal szem.

Nem elég megkapni, megnyerni a párunkat. Meg is kell tartani! Sőt, ha szükséges, bölcsen visszahódítani... az igazi megbocsátás még jobban egymáshoz fűzi a házastársakat.

Igazán akkor romlik el a házasság, ha huzamosan nem beszélgetnek a házastársak. Ha csak éppen a legszükségesebb dolgokat beszélik meg.

Az a házasság, amelyben még vitáznak, sokkal jobb az elnémult házasságnál, vagy amelyben afféle kínosan udvariaskodó szavakat váltanak.

Aki még sohasem imádkozott több derűért, jobb humorérzékért - tegye meg!

A derű és a humor a legjobb kenőanyag az olykor megcsikorduló házasságban... Ez a legjobb villámhárító. Még az öregedést is késlelteti.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

A legfélelmetesebb élmények akkor vesztik el félelmetes voltukat, ha nem menekülünk előlük, hanem szembefordulunk velük és egészen átéljük őket.

Az ember nem tud élni jó szó, elismerés nélkül.

Akkor lehet valakit megváltoztatni, ha előbb elfogadom annak, aki ő.

Csak az érti meg a másik szenvedőt, aki már maga is égett a szenvedés tüzében.