Minden csak nyomorúság, bánat, szerencsétlenség és halál? Mindenki csal, hazudik, szenvedést és könnyeket hoz? Hol találhatunk valamelyes nyugalmat és örömet? Bizonyára egy másik létben. Amikor a lélek megszabadul a földi megpróbáltatásoktól. A lélek!

Ha megöregszünk, nincs borzalmasabb, mint visszanézni fiatalságunkba!

Vannak emberek, akikre már nem is gondolunk, s egyszerre elénk állnak! Mintha csak látnád és hallanád őket... és ez ijesztő!

Látod, kislányom, ez a legjobb a világon! A tűz, az otthoni tűz, s körülötte kedveseink. Ez mindennél több!

A házasság rám nézve nem kötelék, hanem társas viszony. Tökéletesen szabad akarok lenni, minden cselekedetemben, lépésemben, mozgásomban. Nem tudnám eltűrni sem az ellenőrzést, sem a féltékenységet, sem azt, hogy valaki a viselkedésemet bírálja. Természetesen kötelezném magamat, hogy sohasem kompromittálom annak a férfinak a nevét, akihez feleségül mentem, sohasem teszem gyűlöletessé vagy nevetségessé. A férfinak is köteleznie kellene magát, hogy egyenlő rangú szövetséges társának tekint, nem pedig alárendelt személynek vagy engedelmes és alázatos hitvesnek.

Én most olyan közelről látom a halált, hogy gyakran szeretném kinyújtani a karomat és visszalökni... azt látom mindenütt. Az úton eltaposott féreg, a lehulló falevél, egy fehér szál, amit valamelyik barátom szakállában észreveszek, a szívemet tépi, és fülembe kiáltja: itt van!

Mennyi bűbájos dolog volna az életben, ha kölcsönösen számíthatnánk az egymás tökéletes diszkréciójára! Az asszonyokat gyakran, nagyon gyakran, majdnem mindig az a félelem állítja meg, hogy leleplezik a titkukat.

Az értelmes ember kiverekszi a maga helyét, a többi elhull. Ez a társadalmi törvény.

Nem nehéz dolog művelt embernek látszani, annyi az egész mesterség, hogy ne fogasd rajta magadat valami tudatlanságon. Az ember manőverezik, elsikkasztja a nehézségeket, megkerüli az akadályokat, s egy lexikon segítségével lefőz mindenkit. Minden ember olyan buta, mint a liba, és olyan tudatlan, mint a szamár.

Soha senki sem tér vissza. Milliók és milliárdok fognak megszületni, körülbelül hasonlóak egymáshoz, lesz szemük, orruk, szájuk, koponyájuk, gondolat is benne, de az, aki ebben az ágyban fekszik, sohasem jelenik meg újra.

A szerelem nem tart örökké. Az emberek összeállnak, széjjelválnak. De ha olyan sokáig tart a szerelem, mint miközöttünk, iszonyatos kolonccá válik. Én nem kérek többet belőle. Ez az igazság. De azért, ha megjön az eszed, ha úgy fogadsz engem, és úgy bánsz velem, ahogy baráthoz illik, akkor ezentúl is eljárok hozzátok, mint régen.

A szerelem szavai mindig egyformák, csak az adja meg az ízüket, hogy milyen ajakról hangzanak el.

Mégiscsak ez az egyetlen jó az életben: a szerelem! Ha az ember karjai között tarthat egy szeretett asszonyt, ez a határa az emberi boldogságnak.

Ez hát az élet! Néhány nap, aztán semmi! Az ember megszületik, felnő, boldog, várakozik, aztán meghal. Isten veled, férfi vagy asszony, soha többé nem térsz vissza a földre! Pedig mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben, és mindenki tökéletesen megsemmisül nemsokára, hogy új csíráknak trágyázza a talajt. Növények, állatok, emberek, csillagok, egész világok - mind megelevenednek, aztán meghalnak, hogy átalakuljanak. És soha nem tér vissza ugyanaz a lény, akár féreg, akár ember, akár csillag!

Sohase ártsuk magunkat mások dolgába. Elég kinek-kinek a maga lelkiismerete. Ennek általános szabálynak kéne lenni.