Sok-sok házasság boldog volna, ha a férfi épp oly figyelmes maradna a nő iránt, mint az esküvő előtt volt. A nő pedig oly szemérmes és angyali.

A gyűlölet felhőként vonul át az emberi lelken, s nagysága és vastagsága arányában fedi el a napot.

A nőnek épp az az értéke, hogy a gondolkodása női. A szíve meg angyali.

Én nem hiszek semmit, amit nem látok, nem hallok, nem szaglok, nem ízlelek, nem tapintok. Irigylem önt, és mindenkit, aki végighiszi a hiszekegyet. Nekem a világ olyan üres! Engem nem lelkesít semmi, nekem nem szép semmi. Ha valamit szépnek érzek, a következő percben elemezem, felbontom, agyongondolom.

Ha a békességet boltban árulnák, aranyon is meg kellene vennünk.

Valami láthatatlan fonál köti egyik-másik embert egybe, ha nem is ismerik egymást. A fonál lehet mérföldekre nyúló, de egy napon, amikor találkoznak, csomót köt rá az égi kéz, s azt a csomót el nem oldhatja többé tán még a halál se.

Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét.

Testem már a földanyák kebelébe megyen,
lelkem csillagok közt száguld az éjjelen!

Láttam, hogy gyermekek között vagyok - mert a nők, mikor vidámak, mindig gyermekek, tízéves gyermekek.

A szomorúság is csak olyan hólyag, hogy ha nagyon feszül, elpukkad.

Némelyik ember öltözik bársonyba, selyembe, s rangja, méltósága minden más fölött hordozza, s mégis, mikor vele beszélünk, mindjárt érezzük, hogy őkegyelme csak emberi testben élő állat. Más ember meg öltözik kopott plundrába, jár feslett köntösben és félretaposott saruban, de ha megszólal, mindjárt érezzük, hogy állati testben élő angyal. Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek.

Hiszem, hogy az emberi élet nem ezen a földön kezdődik, és nem ezen a földön végződik. Bolygunk és küzdünk itt, s nem tudjuk, miért.

A történelem tanulsága, hogy az emberi faj könnyben és vérben újhodik meg. Minden nagy viharban sok a törés, romlás, pusztulás. Termések sárban verődnek, nyájak szerteszóródnak, fák kiszakadnak tövestül, sziklák leomlanak, és zúznak élőket. Mennyi kár, mennyi siralom az omladékokon! De ha a vihar elzúgott, éltető erővel teljesedik meg a levegő. A ledőlt fa gyökere háromszorosan hajt, s az emberi lélek munkára buzdulva folytatja életét.

Mi a földi élet az ember életében? Azt gondoljuk: minden. Pedig bizonyára csak egy kis fogságbüntetés, egy kis tanulmányút, rövid kiutazás az örökkévalóság országából - s boldog visszatérés.

Kelj föl, uram Isten: emeld föl kezedet! Tereád van hagyva a szegény! Te légy segítője az árváknak..., hogy ne kegyetlenkedjék többé a földből való ember!