Bűnös, gyönyörű titok. A remény! ...Nem tudta még, hogy kétarcú szajha. Nem tudta még, hogy ami segít elviselni - az fönntartani is segít az elviselhetetlent.

Az egyedüllét tiszta állapot. Rossz, de egyértelmű. Előbb-utóbb kitermel valami keménységet... valami dacot.

Olyan vagyok, mint egy távoli csillag: magányos és lakatlan.

Hazajöttem azzal az eltökéltséggel, hogy kiirtalak magamból. Nem sikerült.

A szenvedély mértékegységét még nem találták föl, és addig ki meri állítani, hogy mi van arányban mivel?

A vihar magasba röpíti a szemetet. De el is söpri?

Ahhoz, hogy az ember önmaga legyen, személyiség, a Létnek egy egyedi megjelenési formája, nélkülözhetetlen variációja - nem szabad, hogy elforduljon önmagától, inkább kézbe kell vennie önmagát.

A szem nemcsak eszköze a látásnak, hanem korlátja is.

Semmi sem olyan biztos, mint a halál, és semmi sem olyan bizonytalan, mint a halál órája.

Úgy vártam én minden szavad,
De ajkad néma maradt,
És láttam, te is úgy fájlalod,
Hogy nincs mit mondanod,
A búcsú könnyű volt neked,
A bánat nekem maradt,
Mert úgy, ahogy én szerettelek,
Szeretni nem szabad.

Addig nem szabadulhatok meg tőled, amíg nem adsz olyan választ, amit meg tudok érteni. Ami logikus. Mert az, hogy nem szeretsz, érthetetlen, illogikus és... jogtalan. Honnan van jogod arra, hogy ne szeress engem?

Elfogyott minden magyarázat. Az ember fölmetszi az ereit, aztán majd jön valaki, és megmagyarázza.

A nők nem szeretik a sikeres, beképzelt pasasokat. A legtöbb nő ilyenkor azt gondolja magában: "Legalább egy nő legyen az életében, én, akit nem kap meg ez a Don Jankó!"

Lehet, hogy az egész irántad érzett szerelmem nem egyéb rögeszménél... de mert hiszek ebben a rögeszmében, igaz a szerelem. Te vagy az élet szimbóluma, azzá váltál, és amíg te nem vagy az enyém, addig semmi sem az enyém az életből.

Minden ember halhatatlan, mert ott él a gyerekeiben, az ismerőseiben, az ismeretlenekben, mindenkiben, akire bármilyen kis hatással volt.