Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.

Az megrontás, ha
gyönyörre tanítasz, vagy
ha bűntudatra?

Az élet úgyis mondja önmagát;
rohan a rohanás, árkon-bokron át.
- Ám, ha a Világ szólalhat meg benned:
állj meg. Hajts fejet. Hangjának adj nyelvet.

A legdrágábbat, a legkedvesebbet,
az egyetlent, mi valóban Egyetlen
indulás előtt léggömböd kosarában
találod. És mindig, hajszál-
pontosan ennyi, sőt: ez
a túlsúly
Választhatsz.

A rés méretén
múlna, hogy amit látsz: azt
nézed, vagy lesed?

Asszony és férfi
becsülje egymásban
a Gyufát, a Mécsest.

Érd be a gyönggyel:
ne kérd a kagylót.

Miért is bánok magammal keményen
- kérded - sőt olykor embertelenül?
Tekintsd a hangszert, s tűnődj a tényen:
a húr is csak akkor zeng, ha feszül.

Tükröt és órát
csakis antik-korában
néznek magáért.

Én nem sokáig
szeretnék élni, hanem
csak jól és szépen.

Jöhet a
jövő -
úgyis jön -
nem hívom.

Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.

Nyelvem elolvad a szádban,
számban elolvad a nyelved.
Szóviharból kimenekedvén:
k ö z l ü n k.

Úgy nézz rá, mint ha
utoljára láthatnád.
(Lehet, hogy tényleg...)

Tudok nem vágyni
Elérhetetlenekre:
tudok örülni.