A pillanat
fellobban és kialszik.
De akkorra már örökre beégett
valami Megnevezhetetlen
mintái közé.

Nyomorultan, tériszonyban,
könyörögve a semmitsemtudásért,
még mindig magamhoz szorítanék valakit, valamit,
Veszendőt a Veszendő.

Figyelmeztetlek:
szavatosságom lejárt.
Vigyázva használj.

Az ember komédiája:
Mindhalálig élni tanul.

Romló szememben
egyre szebbnek tűnnek a
romlandó dolgok.

Alvásban telő
időt, örömben fogyó
pénzt sose sajnálj.

Boldog tenyerem
mellkupolácskáidnak
hű negatívja.

Egy-egy téglát mind
adtatok a romhoz, mely
csakis az enyém.

Megszabadított:
a világtól, először;
utóbb: magától.

Voltam mámoros
Mozart-dallam-koromban.
Bach-józan vagyok.

Hozzám tartozol
- nekem: nem.

Veled marad, amihez nem ragaszkodsz.
Felfoghatatlan bolygópályán keringve
meg-megközelít olykor
és olyankor
az örömtől fölsír a pillanat.

Ott állsz a Vihar
Dobbanatlan Szívében.
Állsz. Állsz és mozgatsz.

Isten álmai
volnánk? És ha: csoda-e,
hogy föl-fölriad?

Én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi.