Aki éhezett már életében, az nem szégyelli az evést.
Mióta magát szeretem, hőn, azóta nem érzek én sem éhséget, sem szomjúságot. Csak szerelmet.
Csak jobb egy baráttal a végtelen űrben, mint egy ellenséggel.
Az emberek általában szörnyen szkeptikusok, és vakon hisznek valamiféle szilárd realitásban, amiről igazából semmit se tudnak.
Aki nevetve szeret, boldog lesz.
Aki fél, az nem él.
A halál egyszer ránk nevet, fiam, s mi nem tehetünk többet, mint hogy visszanevetünk rá.
A politika komolyan veszi a szart, ő is ebből él. A politika nincs meg szar nélkül. Ha nem lenne szar, ugyan mit kavarna?
Mindenre van medicina. Ha másnapos vagy, iszol kettő gyógysört, ha fáj a fejed, vegyél be aszpirint, gyomorgörcsre köménytea, szorulásra kefir, hasmenésre étcsoki, ha pedig tripperes leszel, ott a penicillin. Egyedül család ellen nincs orvosság.
Az ember nem választhatja meg a muterját, kapja készen. Úgy kell szeretni, ahogy van.
Ragaszkodnunk kell a rögeszméinkhez, egyedül magunknak kell megfelelnünk, a világ meg le van szarva, magasról.
Mindenkinek jó előre meg van írva a sorsa, de a végzet, ha jó előre tudjuk, átírható.
A tévé a proletárok ópiuma, az alsóbb néprétegek kábítószere, magára valamit adó ember száműzi otthonából.
A szerelem belülről mámoros örvény, semmihez sem fogható repülés - de, valljuk be, kívülről szemlélve általában komikus, érthetetlen, nevetséges, sőt szánalmas látvány. Ezért szoktuk titokban, hátuk mögött megmosolyogni a szerelmeseket, és ezért lapozzuk át gyakran a regények szerelmes részeit, hiszen mindig ugyanaz: átszellemült séták kéz a kézben a botanikus kertben, izzadt tenyerek meleg őszi éjszakán, suta tapogatózás a filmszínház sötétjében, az első csók, mikor a nyálas nyelv áthatol a fogak védelmi vonalán, és megkeresi párját, az összegabalyodott testek nedves egymáshoz tapadása.
Kierkegaard írja a görög istenekről, hogy unalmukban találták fel az embert, aztán mivel még mindig unatkoztak, feltalálták a szerelmet. Aztán ők is kipróbálták. De ehhez már fel kellett találniuk a nevetést is.