Vajon miért kérnek egyes közlendőiket illetően titoktartást az emberek? Nem lenne egyszerűbb el sem mondani?

Viszonyom a hagyományhoz olyan, mint a fürdővízhez. Ha jól akarom érezni magamat benne, akkor állandóan a keverőcsapot kell csavargatnom, hogy se elidegenítően hidegnek, se nyomasztóan forrónak ne érezzem.

Bölcsességre vall, ha valaki mindig meg tudja különböztetni a megalkuvást a kompromisszumtól, és nagy akaraterőre, ha mindig csak az utóbbit fogadja el.

A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány.

Ahogy a múltat, úgy a jövőt sem lehet "megváltoztatni" a jelenben hozott döntéssel. Ugyanis bármilyen döntést is hozzunk, mindig az a jövő következik be, amely a döntésünk által már "meg van változtatva".

Az ember meghallgat mindenkit, és az gondolja a dolgokról, amit előtte. Vagy nem hallgat meg senkit, és úgy gondolja ugyanazt.

Veszélyes dolog a jövő. Szünet nélkül azzal fenyeget, hogy bekövetkezik.

Van, aki csalódásainak építőkockáiból is képes a remény ingatag tornyát felrakni.

A horgászás csak az amúgy is nyugodt emberre hat nyugtatólag. Az izgága természetűt halálra idegesíti az is, ha van kapás, az is, ha nincs - és különben sem szereti a halat, mert nincs türelme kiszálkázni.

Nagy önzés ráerőltetni másokra az önzetlenségünket.

Nem őszintén írni nehéz, hanem úgy élni, hogy mindig őszintén írhassunk.

Ritkán születik jó vers, ha a költő az üres papírra legelőször a saját nevét írja fel.

Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű.

Az egészséges lelkületű embert minden magányos pillanat közelebb hozza önmagához. A beteges lelkületűt ellenkezőleg.

A halálban az a legelviselhetetlenebb, hogy utána is zavartalanul folyik az élet.