Ha még soha nem sértetted vérig
a legjobb barátodat,
akkor nem a legjobb barátod.
Buborék-világban élünk s a hártyák
mezején negatívba mártják
magukat a semmik: káosz ez a rend
- gömbről gömbre csúszó idő-kéreg -
s a körkörös burkokon kereng
kereng a szerkesztetlen lényeg.
Csak halálom pillanatában
látom meg egyetlen villanásra
az élet valódi arcát.
A magadértés
versenyén neked jut a
legutolsó hely.
Hogy szép magaddá
válj, előbb viselned kell
mások rút mezét.
Az időnek nincs
lábnyoma. Jelet te hagysz
a járt időben.
Az állítás, hogy a szenvedés nemesít, ugyancsak inkább hangzik egy hamis felfogás önigazolásának, mint ésszerű állításnak - mert lehet ugyan, hogy akad, akiben a kín és a fájdalom magasztos érzéseket és gondolatokat képes kelteni, mégis többen lehetnek, akiket a szenvedés tönkretesz, megaláz, emberi mivoltukból kiforgat.
A teljesség felé több út vezet, és könnyen előfordulhat, hogy a nehezen járható tövises ösvényen mezítláb haladva többet profitálunk saját gyötrelmeinkből, mint a kövezett úton könnyen sikló jármű vezetője a maga úti élményéből.
A jelenben torlódik össze a múlt minden hiánya, hogy buzgón áttüremkedjen a jövőbe.
Nem tudom, mikor és hol keletkezett az élet, de bizonyos, hogy akkor és ott született a halál is.
Miközben a halál teljes önfeladást követel, aközben változtathatatlanná teszi, örökre véglegesíti önazonosságunkat.
Az ember hiába hódítja meg gondolkodásával az elmúlást, ez a hódító gondolat maga is elmúlik.
A nyelv csak önmagával magyarázható, és még a legkifinomultabb metanyelv sem képes végleges megragadására, a törvényszerűségek fennakadnak a kivételek zátonyain, a szabályt megtorpedózza a szabálytalan, a stabilnak látszó grammatikai rendszer felrobban egyetlen metaforától.
Az emberben voltaképp három állat-típus lakozik, a gazdájának mindenben alávető hűséges eb, a ravaszul hízelgő, de végső soron háziasíthatatlan macska, és a vérszomjas, szabadon élő farkas.
A táj intellektuális élmény, a hegy, rét, folyó tömény gondolatisággal terhes, csak tudni kell megérteni, megfejteni.