Szerelmem oly nagy, mint az óceán
S oly mély, adok neked belőle, lelkem
S több lesz nekem: mindkettő végtelen.

Senki
Ne higgyen többé a bűvész pokolnak:
Kétértelmű káprázattal vakít
S amit fülünknek ígér, megszegi,
Reményeinknek!

Unom, gyűlölöm a nap sugarát,
Dőlne már romba az egész világ!

Bűn erősíti a bűn műveit.

Engem, uram,
Annyit pofozott a piszok világ, hogy
Keserűségemben már azt se nézem,
Hol ártok neki.

Könnyen színlel nem-érzett bánatot
A hazug szív.

A nyíl, amit kilőttek,
Még úton van, és a legokosabb:
Félreállni előle.

Mint a beszéd, illik hozzád a seb;
Mindkettő dícsér!

A vétek oly ügyetlen, ha remeg:
Romlástól félve, magát rontja meg.

Nemes szívnek szegény a dús ajándék,
Ha az adóban nincs a régi szándék.

Mert nyelve nincs bár, a gyilkos merény
A legcsodásabb szerven tud beszélni.

Bizony, szörnyűt bukik,
Aki úgy elbizakodik!

Ahogy az agár, vizsla, pincs, kuvasz,
Komondor, uszkár, kopó és szelindek
Mind kutya névre hallgat; de a rangsor
Gyorsat is ismer, és jószimatút,
Lassút, láncosat és vadászebet,
Aszerint, hogy a természet kegye
Milyen tudást zárt beléjük: ez adja
Egyéni nevüket az általános
Megjelölésen túl. Éppígy az ember.

Elvillan a gyors szándék, hogyha nem
Száguld vele a tett.

Mindent veszt és semmit se nyer
A lélek, ha nem ízlik a siker.