A nagy fordulat egy ember életében:
"nekem mi jut?" helyett: "mi fakad belőlem?"
S ez elég ahhoz, hogy a bentről-fakadó
fényes legyen és folyton tisztuló.

Tanuld meg szívedet olvasni.

Én nem birok őszinte lenni,
talán mert nem is akarok,
csak kergetőzöm a szavakkal,
mint felhőkkel az angyalok.

Szemem csak néha ér a világba,
de szívem ezer tájban egyszerre él.

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned.

A lélek-rezdülés honnan fakad?
Oly messziről, hol csillag sincsen,
és el nem éri a gondolat.

Ennyi bájt kegybűl ada? bűntetésbűl?
Mit tudom hogy ki; s jöve vissza szedni.
Úgy is ellen-tét vala női testem
S férfiu lelkem:

Hamaros meg-őszülés:
Eggyesülés,
Gyermek szülés,
Tisztes házi tűz,
Tej szag, póya bűz,
Nem lészek én
Fejős tehén,
Gyászolván szabad
Vándorlásomat.

Én szép szeretőmet patak partra vitted,
Engem irégyelvén, lábárúl le-vetted,
Jókora répáját levesedbe tetted,
S rám haragszol, ki ezt ellenem vétetted.

Ne kívánd azt, amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek: mert a híres emberek kirakatban tarkállanak, mint egy halom sütemény s a kíváncsiság légy-felhőként lepi és mocskolja őket; a hírnév nem dicsőség, hanem nyomorúság és megaláztatás.

Dicsőségedet és halhatatlanságodat ne embertársaidtól reméld, mert benned van, vagy benned nincsen.

Isten vendége vagy e világon!
mért nem hagyod, hogy a házigazda
minden termét sorra nyitogassa,
minden kincsét rendre megmutassa?

A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.

A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek, csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma, vagy formája nincs is,
csak él és éltet.