Nem lehet kívánni, hogy egy birkának öt lába legyen.

Szívünknek időt kell hagyni, s eszünket nyitva kell tartani oly tapasztalt emberek tanácsai előtt, akik okos tervvel gondoskodnak szerencsénkről.

A boldogság nem kölcsönös!

Ha az ember idegenek közt van, akkor igyekszik a legelőnyösebb oldaláról mutatkozni, meggondolja, mit mond, és tetszeni akar.

Fiam, nappal láss vígan üzleteid után, de csak olyanokat köss, hogy éjszaka nyugodtan alhassunk.

Csakis úgy juthatunk valaha is följebb, ha már tudunk kételkedni önmagunkban.

A múlandóság teremti az időt.

A szakadatlan egyhangúságban a nagy időtartamok is szívdermesztő módon összezsugorodnak; ha egy nap olyan, mint a másik, akkor valamennyi egy napnak tetszik; és teljes egyformaság esetén a leghosszabb élet is rövidnek érződnék és észrevétlenül repülne el.

A vérkeverék rendkívüli lehetőségeket és rendkívüli veszélyeket rejtett magában. Az eredmény ez: egy polgár aki eltévedt a művészetben, egy bohém, akit honvágy gyötör a jó gyerekszoba után, egy művész, kinek rossz a lelkiismerete.

A beszéd maga a civilizáció. A szó, még az ellentmondó is, összekapcsolja az embereket. A szótlanság elszigetel.

A szerencse és a fellendülés külső, látható, kézzelfogható jelei és szimbólumai csak akkor mutatkoznak, amikor valójában minden már lefelé halad.

Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen.

Ha az emberi értelem akarja, hogy erősebb legyen a sorsszerűségnél, akkor már erősebb is.

A művészet fölfokozott élet. Mélyebben boldogít, gyorsabban fölemészt.

Az időnek a valóságban nincs tagozódása, az új hó, új esztendő kezdete nem jár mennydörgéssel vagy trombitaharsogással, és még az új évszázad beköszöntésekor is csak mi, emberek lövöldözünk és kongatjunk a harangokat.