Minden csak viszonylagosság a földön.

Mily kicsinyes a hiúság, ha az ember festi a haját.

Testvérek is gyűlölhetik és megvethetik egymást. Ilyesmi előfordul, bármilyen borzasztóan is hangzik. De az ember nem beszél róla. Jobb eltussolni. Jobb nem is tudni róla.

Lesznek mindenkor emberek, akik erre az önmaguk iránt való érdeklődésre, érzéseiknek ily beható megfigyelésére jogosultak, költők, akik kiváltságos lelki életüket biztosan, szépen tudják kifejezni, és ezáltal más emberek érzelmi világát gazdagítják.

Akit nem a szenvedés nevelt, örökké gyermek marad.

Eltekintve attól, hogy főnökünk családjában forogni magában véve kellemes megtiszteltetés, az ember a principálisa feleségében jóindulatú szószólót szerez magának, ha az a mindenesetre lehetőleg kerülendő, de azért épp annyira lehetséges eset állna elő, hogy az üzleti munkában tévedés esnék, avagy a principális elismerése imitt-amott elmaradna.

Az embert viszi a sors.

Jóllehet az élő beszéd elevenebbül és közvetlenebbül hat, viszont az írott szónak előnye, hogy nyugodtan megválaszolható és megfogalmazható, hogy megmarad, és az írójától jól megfontolt és kiszámított formájában és rendjében újra és újra elolvastatván, mindenkor azonos hatást tehet.

A gazdagság egyedül nem boldogít.

Valahányszor a filozófusok és költők valamilyen igazságot, nézetet vagy elvet túlhaladnak és félretesznek, akkor érkezik nagy lassan egy-egy király, aki épp most jut el idáig, aki most épp ezt tartja a legújabbnak és legjobbnak, és azt hiszi, hogy aszerint kell cselekednie... Bizony így áll a dolog a királysággal! A királyok nemcsak nagy emberek, sőt, nagyon is középszerű emberek, mindig elmaradnak néhány stációval.

Nem szabad olyan igazságot leírni vagy tanítani, amely netán ellenkezik a dolgok jelenlegi rendjével.

Jobb holnap, mint később.

Tisztes munka elnyeri illő jutalmát.

Hal mindennap van, de fogás nincs mindennap.

Ami egynek illik, másikhoz nem passzol.