Ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: "Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!"

Pont olyan vagy, amilyennek megálmodtalak. Nem vagy szép, nem a szó szoros értelmében szép. A lelked az, fájdalmasan.

A beteljesületlen vágy kínjánál csak a beteljesült vágy csömöre kínosabb.

Az öregedés, azt hiszem, nem egyenletesen előrehaladó folyamat: sokáig lappang, lesben áll, kivárja a kedvező pillanatot, aztán egyszer csak lecsap teljes erővel.

Éjszaka mintha az egész világegyetem nem lenne egyéb, csak egyetlen nagy, fekete szemrehányás: miért nem alszol?

Azt képzeljük, a hajunknál fogva ki bírjuk rángatni magunkat a boldogtalanságból! Pedig mindössze arra vagyunk képesek, hogy ide-oda tologassuk a különféle nyomorúságainkat!

Az embert annyira becsülik, amennyire önmagát becsüli!

A képeknek is megvan az a hatalmuk, mint a szavaknak, azok is képesek erőszakosan átlökni a helyzeteket a valóság és a képzelet közötti kényes határon.

Muszáj mindig annak történnie, amire az előzmények alapján számítunk? Nem történhetne egyszer, véletlenül, valami más? De hát nem történik.

Aki lépten-nyomon megszegi a szabályokat, az legalább megpróbálkozik egy kis képmutatással - az sem túlságosan rokonszenves, de mihez kezdjünk a gonosz hajlamoknak - a mohóságnak, irigységnek, az ellenfél gyűlöletének és a sárba tiprása iránta vágynak - azzal a leplezetlen, már-már ártatlanul szégyentelen kimutatásával, ami manapság dívik? Én, ha már választani kell, inkább a képmutatást választom, azzal mégiscsak könnyebb együtt élni.

Milyen könnyen elhiszi az ember saját magának, amit senki másnak nem hinne el! Hogy az ő esetében az élet, a Természet, de talán még a logika is kivételt tesz!

Attól még semmi sem lesz jobb, hogy én fölhúzom magam rajta.

Ez az egész, a fák, a csillagok mind véletlenül jöttek létre, mi magunk is vakon tülekedő és lökdösődő részecskék véletlen találkozásainak a gyümölcsei vagyunk.

Egy darabig minden úgy ment tovább, mint addig, vagyishogy persze rosszabbul, ahogy az már lenni szokott: ha valami nem javul, akkor romlik.

A művészetben nem szégyen a meztelenség. Vannak szobrok és festmények, a leghíresebbek a világon, mindenféle régi isteneket és istennőket ábrázolnak, és azok is meztelenek. Éppen azért festettek annyi istennőt a régi festők, mert az emberi test szépségét akarták ábrázolni, és akkor még csak így lehetett, de most már nem kell ürügyet keresniük.