A szeretet a legnagyobb boldogság, amit az ember elérhet, mert csak a szeretet által tudhatja meg azt, hogy több önmagánál, és hogy egy a mindenséggel.

Annak szól ez a vágyakozás, kit érzünk a sötétben, de nem látunk a napfénynél.

Ha leszaggatod a virág szirmait, nem szedted össze szépségét is.

Az igazságtalanság nem bírja el a vereséget, de az igazság igen.

A kép: a fény emléke,
melyet az árnyék őriz.

Ha minden tévedés elől bezárod ajtódat, az Igazságodat is kizárod.

Szomorkodnak felhőim a sötétben,
elfelejtik, hogy a napfényt
maguk rejtették el.

Szívem a világ partjához csapdossa hullámait és könnyeivel írja rá nevét e szóval: - szeretlek!

Az idő nem irgalmaz az emberi szívnek, és kacagja szomorú küzdelmét az emlékért.

Az emlékeit vesztett fájdalom
néma, sötét órákhoz hasonló,
melyekben nincs madárdal,
csak tücsökciripelés.

A nagy sivatag egyetlen fűszál szerelméért eped, de ez fejét rázza, kacag és elmenekül.

Ha könnyezel, mert eltűnt a nap, eltűnnek a csillagok is.

Szigorú tekintetét a büszkeség kövekbe vési, a szeretet virágokban rejti el.

Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.

A reménység egy madárka, amely már tudja, hogy hajnalodik, pedig még sötét az ég.