Az egyetlen különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jók álképűsködnek, a rosszak pedig nem akarnak másoknak látszani, mint amilyenek valójában.

A világ szárazföldből és vízből áll, az emberi élet pedig evésből és verésből, és a verés van túlsúlyban.

Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.

Ha az istenek megtagadják is kegyeiket a halandóktól, azért elvárják tisztelőiktől a buzgó imádatot, és mérgesek, ha bárki is elmulasztja.

A reménytelenség idővel eltompítja a pótolhatatlan veszteség fájdalmát.

Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?"
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen.

Kezed halk érintésére
Szívem bilincse lepattan,
S ujjongó szavak születnek
Arra, ami mondhatatlan.

Az élet abban találja meg gazdagságát, amit a világ követel tőle, értékét pedig abban, amit a szeretet vár tőle.

Te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál,

és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál.

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.

A szeretetnek magasztos tulajdonsága, hogy a korlátokat, bilincseket elfogadja, és hogy ezeken felülemelkedik.

Mindaddig nem ítélhetjük meg az embert helyesen, amíg nem szeretjük.

Szeretet a végső jelentősége mindennek, ami körülöttünk van. Ez nemcsak érzelem, ez a valóság: az öröm az, amely minden teremtés gyökere.

A folyónak van medre, vannak partjai, de hát csupa part-e a folyó? Nem éppen ezek a korlátok késztetik-e a vizét arra, hogy előre mozogjon?

Nem szeretünk, mert nem értünk, azaz inkább: nem értünk, mert nem szeretünk.