Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.

A világ szerette az embert, amikor mosolygott, de megijedt, amikor hangosan röhögött.

Hagyjuk a holtakra a dicsőség halhatatlanságát, de az élőknek adjuk meg a szeretet halhatatlanságát!

A szerelem szent, és aki a szerelemért szenved, azt az istenek felragadják magukhoz az égbe, hogy meggyógyítsák fájdalmát. A világ a szerelem himnusza. A nap szerelmes tüzéből lódult ki a föld, belőle fakadtak a hegyek, a folyók. A szerelem fakasztja a rügyet, szökkenti virágba a bimbót, a szellő a vágy szárnyán dagad viharrá, és a szerelmes patak lerohan a hegyről, hogy édes vizével végigcsókolja a távoli tenger keserű sós hullámát. A szerelem az élet és a halál.

A gyökér biztos benne, hogy az ág csak bohó bolond, és a föld a valóság. Az ég a maga világosságával üres képzelet.

Oly` egyszerű boldognak lenni, de oly nehéz egyszerűnek lenni.

Egyszer azt álmodtuk, hogy idegenek vagyunk. Fölébredtünk, hogy lássuk, mennyire drágák vagyunk egymásnak.

Nem tudsz átkelni a tengeren csupán bámulva a vizet.

Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger,
a sok madár, a Hold s minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
mellé pedig az életem ráadásnak!

A szerelem a lélek selyme,
a szív bársonyvirága,
melynek magvát minden szívben
elültette a teremtés,
de amely csak minden ezredik szívében
érik meg igazán pompázó virággá.