Nem tudom megvonni a határt, hol végződöm én, és hol kezdődik a figyelmem, melynek egyszerre vagyok alanya és tárgya.

A szépség jelenléte is néma. De legalább látható. A jóság jelenléte azonban még a szépségnél is titokzatosabb, mivel nem csak néma, de láthatatlan is.

A jótettek javarészt titokban születnek. Semmiféle műszer nem jelzi őket, semmiféle statisztikai apparátus nem készít róluk táblázatot. De a jelenlétük annál valóságosabb.

A világban élő ember nem láthatja Istent. Az Istenben élő ember tisztán látja a világot.

A kegyelmet és a boldogságot lehetetlen megtervezni. Egyedül bajainkat tudjuk végiggondolni, s egyedül a rosszat kivitelezni.

Egy gyermek "csupa fül és csupa szem". Feltétel nélkül meri elveszíteni önmagát, ami a valódi birtoklás egyedüli formája. Egy gyermek mellett minden felnőtt görcsös és fukar szegény. Gyermekkorunkban minden a miénk, amit megpillantunk, s a felnőttség talán nem is más, mint a világ lassú és fokozatos elvesztése.

Te győzz le engem, éjszaka!
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik
fakó szivüknek terheit
a hallgatag szegények.

És nincs tovább. A többi már,
a többi annyi volt csak,
elfelejtett kiáltani
mielőtt földre roskadt.

Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.

Talán érdemes volna a mai korban megfordítani a mondást, hogy ne úgy tekintsük a másikat, mint magunkat, hanem tekintsük úgy magunkat, mint a másikat. Legyünk olyan kemények önmagunkhoz, mint eddig másokhoz voltunk. Kritizáld magad olyan fokban, mint felebarátodat.

Egyszer csak beleszeretünk egy arcba, egy lénybe, és akkor tulajdonképpen kialszik bennünk az a valami, amit filozófiának mernék nevezni, vagyis többé nem teszem föl azt a kérdést: miért létezik? A szerelemben egyszerre egy lény megfoghatatlan módon annyira evidenssé válik létezésével, hogy nem kérdezzük többé: miért is létezik?

A nyelv titokzatos dolog. Nemcsak a beszéd, a szó közöl, többet mond olykor a szem, egy félbehagyott kézmozdulat.

A szeretet önmagunk meghaladása a másik ember érdekében.

Az a furcsa, hogy az ember megéri azt, amikor szeretik, de rettenetesen nehéz valakit találni, aki ki is bírja, el is viseli, hogy szeressék.

Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz minket - ez a maximum.