Mindig úgy gondoltam, a kutyák valamiképpen segítenek megélni a jelen pillanatot. Ha velük foglalkozunk, nem aggódunk sem a múlt, sem a jövő miatt, nem vágyunk semmire, megszáll minket a nyugalom, s felismerhetjük létünk igazi valóságát.

Akárhová vezet is a jövendő, a végállomás mindig a halál, s ez a vég mindig ott van a jelenünkben is.

Nem hasonlít az anorexiás modellekre, de számít ez? A szépségnek számtalan megjelenési formája van.

Csodálatosnak találtam, úgy, ahogy egy tökéletesen arányos bronzszobrot csodálatosnak talál az ember, de a bronzból hiányzik a tűz és a szív, amely az emberi testet megkülönbözteti a műtárgyaktól.

Az élet olyan, mint vonaton utazni, ahol az út során a számtalan állomáson számunkra fontos emberek leszállnak, s mire az út végére érünk, szinte senki sem ül már a szerelvényen.

Azért létezünk, hogy szeressenek és szeressünk, mert számunkra a szeretet az egyetlen dolog, amely rendet, jelentést és fényt hoz a létezésbe. Ez biztosan így van, különben vajon milyen célt szolgálna az emberi lét?

A szeretet olyan, mint a napfény, amely az űrön keresztül utazik egy örökkévalóságon át, és sosem szűnik meg létezni. A szeretet örökké tart.

Az álmok mindig valóra válnak. A gond az, hogy sokan egy bizonyos álmot kergetnek, és nem veszik észre a sok-sok beteljesült álmot maguk körül.

Az élet olyan, mintha egy cukrászdában áfonyás süteményt kapnánk, holott barackos-diósat rendeltünk. Nincs olyan sok barack vagy dió, és az ember azzal van elfoglalva, hogy mi az, ami hiányzik, pedig sokkal okosabb lenne, ha rájönne, hogy az áfonyának is jó íze van.

Mivel Isten kegyes, mindennek megvan a maga oka. Meg kell ismernünk a veszteség fájdalmát, mert ha nem így lenne, nem éreznénk könyörületet mások iránt, és önző szörnyetegekké, rideg, számító lényekké válnánk. A veszteség fölött érzett mérhetetlen fájdalom alázatra tanítja gőgös fajtánkat, meglágyítja érzéketlen szívünket, és jobb emberekké tesz minket.

Olykor egy érintés, egy csók, egy ölelés többet mond minden szónál, többet, mint egy józanul kigondolt tanács, vagy terápia, amivel egy pszichológus szolgálhat.

Jót akarunk, jót akarunk egymásnak és meg is próbáljuk, hogy így legyen, de bennünk van a sötétség, és állandóan harcolnunk kell ellene.

Egy dolgot nagyon szeretek az emberekben: a legparányibb reménytől is képesek szárnyalni.

Ha megvakulnék, arcának emléke segítene életben maradni az örök sötétségben.

Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról.