Az emberi értelem szeme nem lát tisztán; az akarat és érzelmek párája homályosítja el: ezért alkotja meg önkényesen a tudományokat: könnyebben elhisszük ugyanis azt, amit igaznak óhajtunk.
Nem tud mindent az ember, sosem fog mindent tudni, de olykor képesek vagyunk azt hinni, hogy igen, talán mert abban a pillanatban nem fér több a lelkünkbe, tudatunkba, elménkbe, abba, hívjuk bárminek, ami apránként többé-kevésbé emberré tesz.
A papok azt mondták régen, hogy a hit hegyeket mozgat, és senki nem hitt nekik. Ma a tudósok azt mondják el tudják simítani a hegyeket, és mindenki elhiszi.
Nem mindig az a kérdés a fontos, hogy egy eszme igaz vagy téves vagy hogy van-e egyáltalában világosan megoldható értelme; hanem sokkal inkább az, hogy gyümölcsöző munkát hoz-e.
Egyelőre ne zavarjon minket, hogy a mémek idegélettani alapjai ma még teljesen homályosak. Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor az 1950-es éveket megelőző évszázadban beszéltek a génekről. Akkor sem lehetett biztosan tudni, hogy ez az oly sokféle jelenséget kiválóan megmagyarázó fogalom létezik-e a valóságban, vagy csak egy tisztán elméleti konstrukció.