Egy hipotézisnek a valóság számára jelentősége és ezzel igazi értéke csak akkor lesz, ha a belőle folyó elméletet vonatkozásba hozzuk a mérési eredményekkel.

Teoretikusokból van elég, és a papír is türelmes.

A pozitivizmus fényénél az asztal nem egyéb, mint azoknak az érzeteknek a komplexuma, amelyeket az asztal szóhoz kapcsolunk. Ha elvesszük az összes érzeteket, lényegében semmi sem marad. A kérdésnek, hogy mi az asztal a "valóságban", egyáltalán nincs értelme. És így van ez minden fizikai fogalommal általában. Az egész bennünket körülvevő világ nem egyéb, mint az arról alkotott élmények. Ezek nélkül a környezetnek nincs jelentősége. Ha a környezetre vonatkozó kérdés nem vezethető vissza valamilyen módon egy élményre vagy megfigyelésre, akkor értelmetlen és nem engedhető meg. Ezért a pozitivizmusban semmiféle metafizikának nincs helye.

A kísérleti és az elméleti kutatás mindig egymásra van utalva. Egyik sem juthat előre a másik nélkül.

A szellemi folyamatok determináltságáról szóló tétel kikerül minden vizsgálatot, mert metafizikai jellegű, éppen úgy, mint az a tétel, hogy van reális külvilág. Logikailag azonban megtámadhatatlan, és jelentőségét bizonyítja az az egyszerű tény, hogy erre a tételre alapozzák a lelki folyamatok összefüggéseinek tudományos kutatását. Nincs olyan életrajz, amely hőse feltűnő cselekvésének motívumait elintézettnek tekinti azzal, hogy azokat visszavezeti a véletlenre; ehelyett a kielégítő magyarázat hiányát vagy a rendelkezésre álló forrásanyag hézagaival, vagy, ha elég belátó, saját felfogóképességének a korlátaival menti.

A tudomány a fogalmakat, amelyekkel dolgozik, nem készen találja; először mesterségesen meg kell alkotnia, és csak fokozatosan tökéletesítheti azokat. Az életből merít, azután ismét visszahat az életre.

Ahogyan a természeti törvények vaskövetkezetességgel érvényesek nagyban éppúgy, mint kicsiben, úgy az emberek együttélésében is ugyanazt a jogot követeljük meg mindenki számára, magasan vagy alacsonyan állónak, előkelőnek és egyszerűnek.

A legjobb, a legkiforrottabb etikai világnézet sem vezet el az ideális befejezettséghez, mindig csak az irányt mutathatja meg, amelyben a célt keresnünk kell. Aki erre nincs figyelemmel, könnyen abba a veszélybe kerülhet, hogy vagy elveszíti a bátorságát, vagy pedig elkezd kételkedni az etika értékében, és ezáltal, éppen mert becsületes akar lenni önmagával szemben, még az etika elleni támadásra is kényszerülhet.

Az az etika a legértékesebb, amelyik a gyakorlati életben a leghosszabb ideig beválik; éppúgy, mint a tudományban is mindig az az elmélet részesül előnyben, amely legjobban megfelel a tapasztalatnak.

Nem az igazság birtokolása termékenyíti meg és teszi boldoggá a kutatót, hanem a sikeres kutatás az igazság után.

Nem minden ésszerű, amiben nincs logikai ellentmondás.

A legjobb szem is éppoly kevéssé képes önmagán keresztüllátni, mint ahogy egy szerszám sem munkálhatja meg önmagát.

A tiszta lelkiismeret és a jóakarat. E kettő adja meg a szilárd horgonyt az élet viharaiban, s szolgál legelső feltételül az igazán kielégítő cselekvéshez. S e tényezők egyúttal a leghatékonyabb védelmet is jelentik a gyötrő megbánás kínjai ellen.

Az erkölcstelenség ott kezdődik, amikor megvan a szándék, hogy a megszólítottat megcsalják, helytelen elképzeléseket idézzenek elő benne.

Azé a nemzedéké és népé a jövő, amelynek lesz e jövőhöz akarata és tettereje.