Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg szerelmemért
Szerelmet remélek;
Amíg mint eszménykép
Ragyog le szívemnek
Szentelt oltárára
A nő, a teremtés
Legszebb koronája.

A szeretet növekszik, kikívánkozik. És ha már nincs hely, robban. Ha túlárad szeretettel, ami nem találhat magának utat, akkor keres. És akkor nem kérdez, hogy akarod-e, nem kérdezi, hogy lehet-e.

Oh, csak egyszer mondhatnám ki,
hogyan szeretlek s te csak egyszer is
megérthetnéd szavaimat.

Annyira szomorú vagyok. Olyan nagyon szeretnék szerelmes lenni, szeretve lenni. Úgy érzem, ez mindig csak másoknak jut, nekem soha.

Álmomban - úgy szeretlek -
multamba is már beeresztlek.
Gyermekkoromban
jársz fel-alá velem, - ha est közelget,
nevetve rántsz kézen anyámnak
hivó szavára, tán anyám vagy -
Ismerlek; mosolyodban
forgok melegen, végül megnyugodtan.

Mindig azt mondtam, a szerelem gyengeség, és azt vallottam, hogy ezek az évek nem alkalmasak szerelemre. Azt vallottam, hogy az ember életét csak a munka, a mozgalom töltheti ki, az teheti boldoggá. Aztán odabent rájöttem, hogy az élet ennél több. A szerelem is az élethez tartozik. Nagyon szeretlek, Ágnes.

Mindig igazi szerelemre vágytam. Halálos, nagy, tiszta szerelemre. Emlékszem, amikor egyszer kislány koromban megkérdeztem apámtól, mi a szerelem, azt mondta: "Tudod, Ágnes, vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni, csak érezni lehet. Nos, hát ez olyan dolog. " Hiszen érzem én, nagyon is érzem...

Ingerlő vágy űzi valami meghatározatlan felé, ami csillapíthatná magányát és szomorúságát; egy szép nőnek szeretné kiönteni a szíve zavaros fájdalmát, egy nőnek, mindegy, hogy kinek, csak gyöngéd megértéssel találkozzék.

A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.

Várlak, hogy itt légy,
hogy eljöjj és megörvendeztess.
Várom a lombzajt.
Várom a harmatcseppek
piciny csengetését.
Várom az apró füvek suttogását.
Várlak Téged!...
... Szívem ős mély dobbanását
várom a csendes éjben.

Képzeld, hogy futok szemben a széllel,
Kereslek szenvedéllyel,
Ábrándozom nappal és éjjel.
Várlak, csukott szemmel is látlak,
Az arcod, a szemed, a vállad,
Ábrándozom, hogy megtalállak.

Ha bűn, hogy várok rád, örökké bűnben élek.
Ha bűn az álmodás, én vállalom ezt a vétket.
Száz harcot vívtam már viharral, zúgó széllel,
De nem tudom, még nem tudom, a szíved hogy érjem el.

Még a legfáradtabb ember is mint ébredést éli meg a szerelmet. A világ egyszeriben csodálatos lesz. Aki megtapasztalja ezt az érzést, nem képes visszatérni a múlt tétlen szürkeségéhez. A szerelmes akkor is szeretni vágyik, ha szenved, ha gyötrődik. A szerelem nélküli életet sivárnak, halottnak, elviselhetetlennek látja.

Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el,
Angyalom, Gábriel,
Az álom szárnyat bont bennem és égig emel,
A hajnal ne jöjjön el.

Már többször mondtam magának, hogy borzasztóan vágyom rá, hogy vagy engem szeressenek, vagy én szerethessek. Ha választani kell, akkor inkább az utóbbit választom, hogy én szerethessek. Csakhogy az én szeretetem senkinek sem kell.