Még a legádázabb ellenfelek és versenytársak is megszeretik egymást, mert ugyanazt szeretik - ugyanazt az önfeláldozásig vitt erőkifejtést, amelynek célja, hogy önmagunkat meghaladjuk. Mert ezt kergetjük mindannyian - ezt az "övezetet" keressük, ahol a lehető legtöbbet hozzuk ki képességeinkből, és a csúcson azt hisszük, ennél tovább már nem mehetünk, aztán mégis megyünk.

Mindannyian egy szenvedésekkel megtűzdelt világban próbáljuk megtalálni létezésünk értelmét. Az ultrafutók a lényegre összpontosítva teszik ezt.

Az ultramaratonokban az a csodálatos, hogy bármilyen szörnyű is éppen, akármennyire fáj is valahol, valahogy mindig újjá tud születni az ember. Aki hajlandó dolgozni érte, arra megváltás vár.

A nyerés néha nem csupán azon múlik, hogy ismered-e a szabályokat, hanem azon is, hogy el tudod-e hitetni az ellenfeleddel: ő jobban ismeri.

Csodálatos érzés, amikor az ember futás közben teret nyer, amikor a lábával szinte már nem is érzi a földet, amikor a lábak és a talaj eggyé válnak. Amikor az imént félelemmel teli kislány néhány mámorító szökkenéssel utolérhetetlen, szárnyas lénnyé válik.

Ha valaki sportolni, mozogni kezd és odafigyel az étkezésére, azzal csak nyerhet, függetlenül attól, hány kilót ad le.

Ha minden mérkőzésnek előítéletek nélkül megyünk neki, akkor bravúrokra lehetünk képesek. Minden összecsapás új lehetőség mindenkinek, hogy megmutassa valójában mire képes.

Mindig hinned kell önmagadban. Én szerencsés vagyok, mert egész életemben tudtam hinni saját magamban. Ennek köszönhetem azt, hogy most itt tartok.

Ha azzal a tudattal megyünk ki a pályára, hogy a világbajnoki ezüstérmes ellen játszunk, akkor esélyünk sem lesz.

Maga a kísérlet, hogy az ember megmássza az Everestet, önmagában is irracionális cselekedet - a vágy diadala az értelem felett. Aki valaha is komolyan fontolóra veszi, szinte törvényszerűen felülemelkedik minden józan okoskodáson.

A magasban minden olyan, mintha égne a ház, de az a ház az ember maga, és az égvilágon minden olyan lassú, vontatott ütemben történik körülötte, hogy nem tehet mást, mint hogy tétlenül szemléli, miként ég porig az építmény.

Nem mehetsz fel csak azért a csúcsra, mert a kötelességednek érzed. Az sem lehet ok rá, hogy felvételeket szeretnél készíteni onnan. Az sem elég, hogy egy remek sztorit készülsz kanyarítani a felmászásról. És hát másvalaki kedvéért sem teheted, mert az illető ott sem lesz, ha össze találnál omlani. Az egyetlen, amiért megteheted, az az, hogy belső késztetést érzel rá, vagyis hogy személyes okod van rá.

Csak az segíthet győzelemre minket, ha annak ellenére is folytatjuk, hogy egy cseppnyi energiát sem érzünk.

Nem hinném, hogy bárki is belekóstolt volna az igazi életbe, amíg nem volt síléc a lábán.

Bárki is találta fel a focit, istenként kellene imádnunk.