Mintha két Magyarország volna: az egyik, ahol ember embernek farkasa, ahol ember és ember között áthidalhatatlanok a szakadékok, ahol egy nagyobb fékezésnél a létező legordasabb indulatok szabadulnak el a tömegközlekedési eszközökön, ahol meg tudná az egyik magyar a másikat ölni, pusztán mert az máshogy szavaz, vagy csupán mert tehetősebb, szebb, okosabb, egyáltalán: másmilyen... És ez, ez a másik ország, ahol gondolkodás nélkül lemond a tervezett idejéről bárki, ha látja, hogy ismeretlen társa segítségre, támogatásra szorul, ahol minden beérkező úgy van fogadva a célban, mintha világcsúcsot futott volna, ahol olyan megbecsülés övezi a futót, amilyenben "civil" életében esetleg születéstől haláláig nem részesül.

Mire beláttam, hogy külső kényszer nélkül is rendszeresen futnom kell az életben maradáshoz, megöregedtem.

A leggyorsabban akkor fut az ember, amikor kergetik. Nincs az a forradalmi módszer, mely hatékonyabban javítana az időeredményeden, mint a pár méterrel mögötted loholó, írni még nem tudó, ám náladnál két fejjel magasabb tetovált szipus. Hasonlóképp megbízható, sokszor bevált, ősi módszer a kivillanó ínnyel és szemfogakkal a bokád felé kapkodó, félig kihullott szőrzetű, veszettnek látszó kutya, ami annyiban még jobb is a futás közben is dohányzó mezítlábas üldözőnél, hogy - elméleti kézikönyvek és szakedzők segítsége nélkül - a gátfutás alapjait is elsajátíttatja a futóval szinte észrevétlen módon a halálfélelem. Nem mondom, hogy a technika, a futóstílus ettől olyanná válik, mint az olimpiákon ezerszer megcsodált kenyaiaké, ám túlélés esetén a szükséges erőnlétet, állóképességet garantáltan biztosítja.

A futónak látszó egyén és a futó között akkora a különbség, mint a gimiben a gyógytesis és a tesi tagozatos között: csupán a ruházat azonos. A futónak látszó egyén belekezd, majd abbahagyja, amint az oldala szúrni kezd, míg a futó attól futó, hogy leküzdi a jelentkező, a dologgal együtt járó kellemetlen tüneteket. A futónak látszó egyén meg van győződve róla, hogy ő is meg tudná csinálni; a futó megcsinálja. A futónak látszó egyénnek a közismert kilométerszámon kívül nincs fogalma arról, mennyi egy maraton valójában, a futó ezt már akkor fel tudja mérni, amikor lefutja az első félmaratont. A futónak látszó egyénben tombol a versenyszellem, le akarja hagyni a másikat, a futónak kizárólag önmagával van dolga: önmagát kell legyőznie.

Minden egészséges mozgás közt, minő a járás, lovaglás, kocsizás, vívás, táncz sat. a legüdvösebben hat a nevetés előidézte mozgás.

Hogy énünk uralmát megtörjük, az első teendő, hogy izmainkat kilazítsuk. Ez a sportokban, főleg a küzdősportokban is igaz. A nagy teljesítmények mögött mindig laza izmok vannak.

Nem mondhatom meg neked, hogy védd-e a királynődet. Ezt neked kell tudnod. Nézd, hol áll a futód, nehéz helyzet. A világ legjobb sakkozói sem tudnának most tanácsot adni neked. Néha az ember elveszítheti a királynőjét. Akkor döntést kell hoznia. Néha jobb, ha lemond róla, hogy továbbra is a játékra tudjon koncentrálni. De máskor meg csak egyet tehet: harcol a királynőért.

Ismert mondás, hogy azért kell tudni az edzések során "meghalni", hogy a verseny ne fájjon.

Az élsport és a fájdalom elválaszthatatlan fogalmak, aki erre elszánta magát, annak el kell tudnia tűrni ezt az állapotot.

A fizikai felkészültség önmagában nem biztos, hogy elég, ha idegileg, szellemileg nincs rendben az ember.

Nyerni szeretnék, teljesen mindegy, hogy hány aranyam van. Számomra az jelenti a motivációt, hogy évről évre legyőzzem a világot.

A versenyek sosem mutatják meg az igazi erőt.

Az a fiatal, aki a jövőjét egy vágyott profi szerződésre alapozza, olyan, mint az a munkás, aki vesz egyetlenegy lottószelvényt, majd a nyeremény reményében felmond a munkahelyén.

A sportolónak le kell tudnia mondani egyes dolgokról, hogy sikeres legyen.

A futballban nincs előírva, hogy mindig a jobb csapat nyerjen.