Vannak búcsúszavak, amelyeket nem volna szabad kimondani.

Lehet, hogy most nem tűnik így, de ma erősebb lettél, mint tegnap voltál. Holnap még erősebb leszel.

Sehová sem vezet, ha túl sok időt töltünk a múlt boncolgatásával.

Száz módja is van, hogy valaki szerelembe essen.

Nem számít, hányszor semmisül meg és születik újjá a világ, én mindig emlékezni fogok rá, kik voltunk mi ketten, együtt.

A te álmaid adtak szárnyakat az enyémeknek.

Mi van, ha létezik egy másik világ, amelynek más a nyelve? Mi van, ha lehet másképp látni, hallani, érezni? Még sosem éreztetek semmit onnan, legbelülről? Sosem villant fel semmi a szemetek előtt? Nem szólalt meg egy hang a fejetekben? Még ha nem is voltatok benne biztosak, a tudás nem dobogtatta meg akkor is a szíveteket?

Van, ami soha nem lesz ugyanolyan, mint Azelőtt. Van, amit nem hozhatsz vissza. Van, ami örökre eltűnt.

A tiéd vagyok, örökké a tiéd. És amikor a világegyetem utolsó csillaga kihuny, akkor is a tiéd leszek.

Egy életet sokféleképpen fel lehet áldozni, és nem is kell mindig meghalni hozzá.

A szerelem nem ér egy csapásra véget, akármennyire is jó volna, vagy akármennyire nincs helye az ember életében. Nem is lehet megparancsolni, hogy érjen véget.

A kétségbeesés veszedelmessé teheti az embert, de egyúttal ostobává is.

Ha túl sokat rágódunk minden egyes tettünkön, az megbénít, és a végén egyáltalán nem teszünk semmit.

Három földrészen is végigkergetnélek, ha ez az ára, hogy veled legyek.

Sokkal egyszerűbb megelőzni a gondokat, mint utólag feltakarítani.