Ha szeretsz valakit, azt önmagától is meg akarod védeni.

Amikor még kötődsz, ragaszkodsz, még nem szeretetet ajánlasz a másiknak, hanem láncot, amely téged és őt is köt. A szerelem pedig csak szabadságban tud létezni. Az igazi szerelmes a szeretett személy javát keresi, ennek legfőbb feltétele, hogy a szeretett személy szabad legyen a szerelmestől.

Újból számadást csinált közel tízéves szerelmi múltja emlékei között, és ismét arra a következtetésre jutott, hogy itt nincs gondolkozni való: végre megtalálta az igazit, a gyémántot, amelyre csak egyszer lehet egy életben akadni. Ezt a gyémántot, a ragyogó és színes gyémántot magához kell kapcsolni, akár a puszta kezével is, és soha el nem bocsátani, mert különben egész életében csak vágyni fog a fénye után.

Csak akkor mondhatod, hogy a szerelmed igaz szerelem volt, ha már mindketten meghaltatok, ha már leéltétek együtt az egész életeteket, mert csak akkor lehetsz biztos abban, hogy sehová sem térsz le, vagy senkivel sem térsz le. Csak akkor válik valóssá a dolog.

Ez a másikkal való széttéphetetlen egység kérdése. Hogy szeretem, és vele akarok lenni, vele akarok szenvedni, és vele akarok meghalni - mert számomra nagyobb gyötrelem, ha eltépik tőlem a szerelmemet, a lelkemhez, testemhez tartozó lényt, mint vállalni vele bármilyen poklot és szenvedést.

Mert ő, akit ma szeretek... mert ő meg én már milliószor meghaltunk eddig, mégis ebben a pillanatban, percben, órában, erre az életre együtt vagyunk megint! A halál sem választ el jobban egymástól, mint az élet! Mélyen legbelül valamennyien ismerjük a törvényeket, s az egyik törvény így szól: mindörökké visszatérünk szeretett kedvesünk karjaiba, akár egy éjszakára válunk el, akár a halál választott el bennünket.

Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben. Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük, milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön, most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk? Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt, akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni?

Isten úgy tudja keresztezni az utakat, hogy előkészíti az embert arra, hogy adott ponton meg tudjon születni a felismerés: ki is az igazi.

Az igazi szerelem ellenáll a távolságnak.

Az őszinte szerelem nem fárad el soha. Csupa lélek, hát nem hidegül el. Az izzó szénkatlant elborítja a hamu, de a csillagot nem.

Az igazi szerelem nemcsak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.

Az igazi szerelem csakis erkölcsös lehet.

Az igazi szerelem útja egyszer sem sima.

Mielőtt végleg lehunytam a szemem, anyám hangját hallottam. Egy történetet mesélt, amelyet gyerekkoromban többször is elmondott, csakhogy akkor még nem is sejtettem, hogy rólam szól.
"Egy fiú és egy lány őrülten egymásba szeretett" - hallottam anya hangját álom és önkívület határán. "Elhatározták, hogy eljegyzik egymást. A jegyesek mindig megajándékozzák egymást, de a fiú szegény volt: minden vagyona az az óra volt, amelyet a nagyapjától örökölt. Kedvesének szép hajára gondolt, és úgy döntött, hogy eladja az órát, hogy az árából vehessen egy szép ezüst hajcsatot. A lánynak se volt pénze ajándékra. Elment tehát a falu legnagyobb kereskedőjéhez, és eladta a haját. Az árából pedig vett egy aranyláncot kedvese órájára. Amikor találkoztak, az eljegyzés napján, a lány odaadta a fiúnak a láncot az órára, amit az eladott, a fiú pedig odaadta a lánynak a hajcsatot, amelyet már nem volt hova tűzni."

Aki szeret, az nem vár a saját odaadásáért ellenszolgáltatást.