- Szerencsétlen az az ország, melynek nincsenek hősei.
- Nem. Szerencsétlen az az ország, melynek hősökre van szüksége.

Bízzál, s virágzóbb századokat remélj!
Elődeidnek szép kora visszatér!

A hazát egyedül részvéttel szabad és lehet szeretnünk.

- És hol laknak azok a magyarok?
- Magyarországban. Ausztria, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia közt.
- Ugyan kérem... Ezeket az országokat Shakespeare találta ki.

Akié a föld, azé a jövendő... de csak azé lehet a föld, aki együtt él vele, közel áll hozzá, aki megérti a föld szavát... magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben... többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkozni... okosabbnak lenni, hajlékonyabbnak lenni... meghajolni a viharban, mint a mezőségi gyertyánfa, földig hajolni, ha kell... de meg nem törni soha! A fenyő hasad, a tölgyfa törik, de a gyertyán hajlik, mint az acélrugó és kiegyenesedik újra meg újra... Erdély földjén csak a gyertyán-embernek van jövendője.

Semmit nem utálok úgy, mint az érzelgős honfibút, semmit nem vetek meg úgy, mint azt a böfögő hazafiasságot, amely kisajátítja és patentírozza egy földi tájhoz való, gyanús hangossággal vallott érzelmeit; az ilyen kötöttség szemérmes, igen, ez a legszemérmesebb érzés valamennyi között.

Hazám. Két magánhangzód azonos a halál magánhangzóival. Mert halálos erő vagy, hazám, erő, mely nem bocsát el. Minden te vagy, minden benned van. Megadom magam.

Gyökerek nélkül elpusztul a növény. - Hogy maradhatna meg gyökerei nélkül az ember...

Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!

- Haza? - ismételtem. - Mit tud maga az otthonról? Tudja, az otthon, az nem csak egy hely. Az emberek teszik azzá. Az emberek, akik törődnek egymással.

Minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon, és melled vered.

A nő számára, ha igazi nő, egyetlenegy igazi haza van: az a terület, melyet a férfi, akihez tartozik, elfoglal a világban. A férfi számára van a másik haza, a nagy, az örök, a személytelen, a tragikus, zászlókkal és országhatárral.

Minálunk ballada terem a földön.
Minálunk fájdalom terem a földön.
Minálunk Égiek vezette csodák teremnek.
Hogy végre lássunk.
De mi kételkedünk. És nem bízunk.
És vakon hisszük, megátalkodottan, hogy elkerülhetjük a büntetést.

Földbe gyökerezik a lábam,
bűvös delejként érzi talpam:
csodálatos, rejtélyes ország
rejtőzködik, lappang alattam.

Hazát, hitet nem cserél az ember, amiként arcot sem. Mindkettőt őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez.