Hazára - honra hű gyökérrel,
megoszthatatlan szenvedéssel,
megosztott örömmel, reménnyel,
jöjjetek hozzám zarándokok!

Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!
Oly hazáról álmodtam én hajdan,
mely nem ismer se kardot, se vámot
s mint maga a lélek, oszthatatlan.
Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt rög, hanem élő lélek.

Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

A tett első, a szó második; s éppen úgy: az ember, a hazafi elöl áll, s csak azután jő az író.

A millenniumi emlékmű előtt fekvő "Csöndes Magyar" erre tanít: legyünk hősök és maradjunk névtelenek a Hazáért és Nemzetért. A cselekvés hősiessége és a cselekvő névtelensége mindenkor zálog arra, hogy amit cselekszünk, azt a Hazáért, a Nemzetünk erkölcsi, szellemi és anyagi dicsőségének, nagyságának és boldogságának szolgálatában cseleksszük.

Ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő, és elpereg a múlt.

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!

Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretném hinni - lesz!

Tied vagyok, tied, hazám!
E szív, e lélek;
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?

Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.

Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,
még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,
de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Epévé változék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!