A Mikulás gyorsan eljő,
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.

Édesanyám, köszöntelek
most e meghitt ünnepen,
azt kívánom most és mindig,
mindig maradj meg nekem.

Behatároltak a két
pontok közé húzott
egyenesek.

Keresztek sokasodnak.
Golgoták szaporodnak.

Kétágú szilvafa: Filemon és Baucisz
Végtelen találkozás. Te, meg én: ágak felelnek, ölelnek, szeretnek. Szeretlek.

Valami ismét kevesebb
valami megint nehezebb
valami csendben elparázslott

valaki rabolja a lángot.

Néked int a hóvirág,
s barka bontja bársonyát.
Itt a tavasz: kikelet,
s a húsvét is közeleg.

Édesanyám: haja hó,
nagy csendemen takaró.
Szavam hullik, hó szakad,
szállnak múltból madarak.

Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy ezután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.

Hittel, élettel, magánnyal
birokra keltem száz halállal.
Tenéked nem volt hű hited,
hó alatt szunnyadt életed,
magányodat elrabolták
vicsorgó, rabló farkashordák,
te szelíd homlokú Magyarország.

Hazára - honra hű gyökérrel,
megoszthatatlan szenvedéssel,
megosztott örömmel, reménnyel,
jöjjetek hozzám zarándokok!

Idelent madarak vacognak,
deres csönd dermedt ágra ül,
mesék csodái összerogynak...
és szívünk egyre nehezül.

Az oroszlán szája bezárult.
A vád hamis. Bűnhődsz.
Kit elárultál, az volt bűntelen.