A tojás a születés és az elmúlás egyszerre, a törékeny burokban múló idő. Egy tojásból minden lehet.

Ha az ember túlzottan uralkodik az indulatain, azzal csak ront a helyzeten. A gyerekeknél ezt időről időre megtapasztaltam: minél inkább elnyomja őket az ember, annál nagyobbat robban az indulat, mert végül úgyis kitör belőlük.

Köszönet a gyerekeknek, mert csak ők képesek jobbá tenni a világot. Próbáljuk meg úgy nevelni őket, hogy büszkék lehessünk rájuk!

Alapvetően kétféle ember van: aki szereti a gyerekeket, meg aki nem. Nem szeretni a gyerekeket, lássuk be, annyira nem nehéz dolog. A gyerek hangos, izgága és idegesítő, láb alatt van, büdös tud lenni, és kortól függően egy csomó olyan dolgot művel, amit egy felnőtt nem ért vagy nem akar megérteni. Be nem áll a szája, vagy bőg állandóan, 13 órás repülőúton hangosan üvölt, az IKEA-ban láb alatt van, mert az üveges tekintetű szülő hagyja, hogy a gyerekosztályon randalírozzon, miközben ő csak áll a közlekedőút közepén, elcsigázott arccal a kocsira támaszkodva, és láthatóan arra gondol, hogy ha most egy svéd mitológiai lény elvinné a kis Ödönt egy időre, az nem feltétlenül lenne olyan nagy tragédia. Attól, hogy valaki nem szereti a gyerekeket, még nem lesz rossz ember. Én a mai napig nem szeretem idegen emberek gyerekeit.

A gyermekkor az egyetlen börtön, amelyből nincs menekvés, az egyetlen ítélet, amely ellen nincs apelláta. Valamennyien letöltjük az időnket.

A gyerekekben ott van mindaz, ami a felnőttekben, csak bábállapotban, és a tapasztalataik még nem aktiválják ezeket a dolgokat.

Szerintem a testem az enyém, meg a gondolatok, amik a fejemben vannak. De a sejtjeim az ő sejtjeiből vannak, úgyhogy emiatt inkább az övé vagyok. És amikor elmondom neki, mit gondolok, és ő is elmondja, hogy ő mit gondol, a gondolataink átugranak az egymás fejébe, mint amikor a kék zsírkrétára rászínezünk a sárgával, és zöld lesz belőle.

Amikor gyerek voltam, tudományos eszközökkel pontosan mérni tudtam, ki az, akit befogadnak, és ki az, akit nem. Nevezzük ezt cipőfűző-módszernek. Mindjárt ezt is elmagyarázom. Egy csomó gyerek megy haza az iskolából. Beszélgetnek, kiabálnak, viccelődnek. Tudjátok - srácok. Egyikük letérdel, hogy megkösse a cipőfűzőjét. Ha a csoport megáll és bevárja - még azok is, akik nem látták, hogy letérdel -, ez azt jelenti, hogy az illető gyereket befogadták.

Az embergyerekek a legelesettebbek a világon. Teljesen védtelenül születnek meg, de ösztönösen tudják, hogy a körülöttük lévő felnőtteknek szeretniük kell őket, különben nem tudnának megfelelő módon gondoskodni róluk. Nem elég etetni és ruházni őket. Gépek is életben tudnának tartani egy csecsemőt, ám akkor nem fejlődhetne ki benne az intelligencia és a kedvesség, és tényleg különös teremtmény válna belőle. Mindehhez úgy jut hozzá, hogy szülei gyengéden gondoskodnak róla, énekelgetnek neki, beszélgetnek vele, ringatják, csiklandozzák, szeretgetik: ettől a baba megtelik életerővel, és úgy dönt, hogy az élet szép. Ebben a szituációban testi-lelki szükségletei egyaránt kielégítésre lelnek, emellett egy alapvető felismerésre is jut: "Biztonságban vagyok és szeretnek". És ezt örökre magával fogja vinni.

Ha kedvesen bánnak veled, kedvessé válsz, ha érzékenyen bánnak veled, empatikus leszel, ha őszintén bánnak veled, őszinte leszel.

A kisbabák nem tudják lenyugtatni magukat, mégpedig egy fontos ok miatt: pánikra vannak huzalozva.

Kicsi lányunk az egész életére kiható nyugalmat abból a nyugalomból és gondoskodásból tanulja meg, amelyet élete első hónapjaiban és éveiben kap tőlünk.

Mivel egy boldog gyerek számára a tanulás egyet jelent a szórakozással, a kislányod egy- és ötéves kora között sokkal többet fog tanulni magától, mint később az iskolában. Az is nagyon szomorú dolog, ha a szülők túlságosan elfoglaltak, és nincs idejük a kis totyogóval játszani, mindenfélét csinálni, ám az már egyenesen tragikus, hogy mire ezek a gyerekek iskolába kerülnek, kivész belőlük a felfedezés szeretete.

A legtöbbünk számára fontosak a barátok, de a lányoknak ez olyan, mint az oxigén. Öt-hat éves korukban, amikor a legtöbb kislány iskolába megy, a barátok jelentik nekik a társaságot, a vigaszt és a szórakozást.

Hadd mondjam el, mi a véleményem a gyerekekről! Bennük van a küszködés, már amikor megérkeznek. És amikor a kezünkben tartjuk ezeket a tökéletes kis gyermekeket, nem az a feladatunk, hogy azt mondjuk, "Nézzétek csak meg, hát nem tökéletes? Az a feladatom, hogy ilyen tökéletes maradjon; hogy ötödikesen bekerüljön a teniszcsapatba, és hetedikesen meg egyből az egyetemre." Nem ez a feladatunk, hanem az, hogy rájuk nézzünk, és azt mondjuk, "Figyelj csak! Tökéletlen vagy, és küszködnöd kell majd, de érdemes vagy a szeretetre és a valakihez tartozásra." Ez a feladatunk. Mutassatok nekem egy így felnevelt generációt, és egyből vége lesz a ma ismert gondoknak!