Minden gyerek más, mindenkivel egészen más módon kell foglalkozni.
Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek, meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom.
Vannak az életben leckék, amelyeket jobb előbb megtanulni, mint később. Ilyen például ez: "Nem kaphatsz meg bármit, amit csak akarsz, amikor csak akarod. Nem körülötted forog a világ." Azok a gyerekek, akik ezt nem tanulják meg, basáskodó kisiskolásokká növik ki magukat.
A gyerekek csak akkor rosszalkodnak, ha okuk van rá - és kifizetődik nekik.
Tiniként ugye nagyon várod, hogy eljöjjön az az idő, amikor azt csinálhatsz, amit akarsz. És amikor ez elérkezik, rájössz, hogy attól fogva felelős vagy mindenért. A munkádért, a munkatársaidért, a háztartásodért, a csekkek befizetéséért, és még hosszan sorolhatnám. Amíg gyerek vagy, nincsenek ilyen gondjaid, mert ott vannak melletted a szüleid, akik mindezt megcsinálják helyetted. A felnőttségben talán ez hiányzik leginkább. Ugyanakkor jó oldala is van: bármilyen vágyamat, álmomat meg tudom valósítani, és nem kell hozzá feltétlenül szülői engedély.
Egy gyerekben minden csodát felfedezhetsz.
A család formálja legjobban a gyereket. Ha egy család jó állapotban van, akkor ellensúlyként tud megjelenni a környezeti hatásokkal szemben.
A gyerekkor nem apránként, fokozatosan ér véget, hanem egyetlen váratlan, visszavonhatatlan pillanatban, ami néha már a gyerekévek közepén, de néha csak fiatal felnőtt éveinkben következik el.
Minden korosztálynak lehet beszélni a halálról, csak meg kell találni a módját.
Az emberek úgy születnek bele a világba, hogy ordítanak azért, amit akarnak. Kizárólag a saját érzéseiket élik át.
Egy gyermek rácsodálkozik minden pillanatra, tervek vagy elvárások nélkül. Ez helyes módja a harcnak... helyes módja az életnek.
A gyerekek mindig továbblépnek. Otthon laknak, azután továbblépnek, elköltöznek - és még ha később látogatóba is jönnek, vagy akár visszaköltöznek, az már soha nem lesz ugyanolyan. Azt hisszük, hogy lehet ugyanolyan, de nem lesz.
Minden kisbaba gyönyörűnek születik. Az teszi csúnyává, amit kivetítünk rá.
A kisbabák tényleg olyanok, mint az üres papírlapok. Amikor a világra jönnek, még nem hordozzák magukban a szüleik előítéleteit, sem az egyházuk ígéreteit, sem azt a képességet, hogy kettéválasszák az emberiséget olyanokra, akiket kedvelnek, és olyanokra, akiket nem. Semmit sem hoznak erre a világra, csak a törődés iránti igényt. S ezt a törődést akárkitől elfogadják, bőrszínre való tekintet nélkül.
Mindig jönnek újabb apró emberi lények, akik még életük történetének első mondatát írják. A születések folyamata olyannyira emlékeztet a futószalagra, hogy mindig meglep, ha valami megállásra és tűnődésre késztet.