Vágyom rá, hogy szabad lehessek,
érzem, hogy láncok ezre béklyóz.
Volnék egy égi szent, vagy tán egy gonosztevő,
de csak egy lidércalak vagyok,
csak egy szörnyeteg, ki azt rombolja szét mindig, mit szeret és félt.

Legyen ez egy másik város,

Valahol a földön túl,

Legyen ez egy kínzó mélység,

Ahova a lelkünk hull,

Legyen ez egy hosszú álom,

Dideregve hűvös ágyon,

Csak jöjjön már,

Az, amire gondolnál.

A csönd volna jó.
Kicsit könnyebb napok.
Ne kérdezz semmit, ha látod,
hogy fáradt vagyok.

Lehetséges, hogy amikor valaki kicsúfolja a másik vágyait, az azért van, mert valahol legbelül ő is arra vágyik?

A szenvedély ilyen: mint a honvágy egy ország iránt, amelynek határain jártunk már, de messzi fővárosát még sose láttuk, és azt képzeljük, minden valaha látott hely szépsége ott vár minket titokzatos utcáin és megnyíló homlokzatai mögött.

Úgy tudott nézni, hogy attól kiolvadtak a biztosítékok, meglankadtak a vázavirágok, és lehullottak a legyek a légtérből.

Engedtek türelmetlen kíváncsiságuknak, ismerni akarták a másik befolyásának erejét érzékeikre, beitták csókját, ízét, illatát.

Valószínűleg baj van a vágyak rendjével és erőviszonyaival. Hiszen mi mással magyarázzam, hogy a pokol tüzével se lehet minket, embereket, egyetlen boldog pásztorórától elriasztani? Hacsak nem ez tesz emberré.

Különös, az emberi lények imádják ezt csinálni, holott vérnyomáskrízist, végtagremegést, tachycardiát, egyéb kritikus tüneteket okoz. Ráadásul a felek ritkán érik be ennyivel. Amikor ők még azt hiszik, békésen játszadoznak a nyelvükkel, valójában máris féktelenül kalózkodnak, gondolatban és tettleg egyaránt, hiszen a kezek például szabadon maradnak. Szabadon, de nem nyugton. A csók békés jellege megszűnik. A végtagok önállósulása folytán a szervezet maradék nyugalma is felborul. A belső részek bolydultan hullámzanak, áradnak, emelkednek, süllyednek. Hormonok, nedvek zubognak. Kész csoda, hogy a többség túléli.

Kell egy férfi, akivel a pokolba is elmehetsz.

Ébren fekszem, és félek, hogy eltűnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk.

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.

Számolj el százig, ha megkívánsz egy nőt, és aztán nézz rá újra!

Mindent tudni akarok rólad, de most egy csöppet hallgatni szeretnék veled együtt.

Nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol.