Némileg rejtélyes az a tény, hogy a Világegyetem egész anyagtartalma az általános törvényszerűségeknek engedelmeskedik. Ha a világmindenség valóban véletlen jellegű volna, és tisztán valószínűségi alapon működne, akkor azt várnánk, hogy a fizika törvényei által megfogalmazott szabályszerűségek egy idő után megváltoznának vagy akár meg is szűnnének. Egy olyan világegyetemben, amelyben bármi megtörténhet, akár az is előfordulhatna, hogy a fizika alapvető törvényei egyszerre csak érvényüket veszítik.

A tudományos kutatás nem állhat meg csak azért, mert látszólag találtak egy ésszerű magyarázatot.

Az új felfedezések három fázison mennek át: először kinevetik, másodszor keményen ellenzik azokat, végül azonban már nyilvánvalónak tartják.

Senki sem írta volna meg Bach muzsikáját, ha ő nem élt volna. Senki sem festett volna úgy, mint Picasso. Ez az, amit én kreativitásnak nevezek! De a tudósok? Ha A ma nem fedez fel valamit, majd felfedezi B holnap. A tudós mindössze a természet tükre - semmivel sem több.

Az egyik módszer a természettudomány művelésének beszüntetésére, ha mindig csak ott végeznénk kísérleteket, ahol ismerjük a törvényeket.

Semmi sem valóságos, mindaddig, amíg meg nem figyeljük.

A tudománynak nem szabad ideológiai irányvonalakat követnie. Ezt a következtetést nem lehet elég sokszor és elég nyomatékosan ismételgetni. Az ideológiák hamarabb szétporladnak, mint ahogy számítanánk rá.

A tudomány nem karrier, és ha mégis azzá válik, könnyen eltorzul és hamis lesz.

A vak elkötelezettség egy elmélet mellett nem intellektuális erény, hanem intellektuális bűn.

Azért alakultak ki a tudomány gyakorlásának normái, hogy a tudomány, mint szellemi intézmény, ne osztozzon azoknak a tudósoknak a gyarlóságában, akik művelik.

A szkeptikus módszer következetes alkalmazásának köszönhető, hogy a közfelfogásban a természettudományok váltak a megbízhatóság és a pontosság etalonjává - gondoljunk a "csillagászati pontosság" kifejezésre a köznyelvben. Ez a módszer azonban egészen különleges kvalitások meglétét tételezi fel a tudomány művelőjében: egyszerre kell hinnie és kételkednie, pedig ez két ellentétes pszichológiai állapot, amelynek következetes fenntartása állandó lelki feszültséggel jár.

Az új elméletek már eleve magukban hordják saját túlhaladásuk, cáfolatuk csíráit, és egy idő múlva újabb ismeretek, friss elméletek keletkezéséhez vezetnek.

Ha egy törvény igaz, akkor annak alapján újabb törvények is felismerhetők. Ha erősen hiszünk egy elmélet igazában, és olyan tényt fedezünk fel, amely annak ellentmondani látszik, az eltérés magyarázatára tett erőfeszítések gyakran elvezethetnek egy új jelenség felismeréséhez.

A tudományos ismeretek tára valójában változó bizonyosságú állítások tömege - némelyik nagyon bizonytalan, némelyik majdnem biztos, de abszolút bizonyosság egyik mögött sincs.

A tudományban, tehát azon a területen, ahol otthon vagyok, a sikerhez az az egyetlen út vezet, ha az ember nagyon gondosan írja le a bizonyítékokat, tekintet nélkül arra, hogy érzése szerint milyennek kellene lenniük. Ha van egy elméletünk, meg kell próbálnunk elmagyarázni azt is, ami jó benne, és azt is, ami rossz. A tudomány egyenességre, őszinteségre tanítja az embert.