Tudomány az, amit a tudósok csinálnak, és annyiféle tudományos módszer van, ahány tudós.

A tudomány lépésről lépésre tárja fel a mindenség titkait, egyre fantasztikusabb összefüggéseket ismer fel. És felmerül a kérdés: mindez véletlenül jött-e létre? Az ember eljut oda, hogy egy csodálatos alkotásról van szó, és itt belép - vagy nem lép be - a hit.

A tudomány különbözik az emberiség többi vállalkozásától, de természetesen nem abban, hogy művelőit ne befolyásolná az a kulturális közeg, amelyben felnőnek, vagy hogy ne lenne egyszer igazuk, másszor pedig nem (ami közös bármely emberi tevékenységben). A különbség az ellenőrizhető hipotézisek rögeszmés gyártásában, az eszméket igazoló vagy megcáfoló döntő kísérletek fontos szerepének az elismerésében, a lényegbevágó kérdések körül forgó szenvedélyes vitákban, és az elégtelennek bizonyult elképzelések készséges elvetésében keresendő.

Ha valamit meg akarsz magyarázni, próbálj kitalálni minél több elképzelhető magyarázatot. Azután eszelj ki olyan kísérleteket, amelyekkel sorban mindegyiket meg lehet cáfolni. Sokkal valószínűbb, hogy amelyik túléli ezt a darwini szelekciót a "munkahipotézisek" közül, az lesz a korrekt válasz a problémánkra, nem pedig az első, többé-kevésbé véletlenül feldobott magyarázat.

A tudósok nem támaszkodhatnak egyedi tanulmányokra, még ha azok a saját nézeteiket igazolják is. A témával foglalkozó valamennyi tanulmányt figyelembe kell venniük, és meg kell vizsgálniuk azok eredményeit.

A tudás relativitása: hatalmas dolog. Az az állítás, hogy 2+2 egyenlő 13, relatíve közelebb van az igazsághoz, mint a 2+2 egyenlő 41. Sőt azt is mondhatnánk, hogy a másodiktól az elsőhöz való átmenet az alkotó érettség, a tudományos bátorság megnyilvánulása és a tudomány soha nem látott fejlődése, ha nem tudnánk, hogy 2+2 néggyel egyenlő.

Az utóbbi évszázadok folyamán a tudományt részben azért fejlesztették, mert vele és általa remélték megérteni Isten jóságát és bölcsességét - ez volt a nagy angolok (mint Newton) legfőbb lelki indítéka -, részben azért, mert hittek a megismerés abszolút szükségességében, amely a legerősebb kapocs a morál, a tudomány és a boldogság között - ez a nagy franciák (mint Voltaire) lelkének legfőbb indítéka -, részben pedig, mivel a tudományban mindenáron valami önzetlen és ártalmatlan dolgot, valami önmagában is megállót, valami ártatlant szerettek volna látni, amihez az ember gonosz ösztöneinek az égvilágon semmi közük - ez Spinoza legfőbb lelki indítéka, aki megismerőként isteninek érezte magát: - tehát három tévedésből kifolyólag!

A tudomány fejlődéséhez hozzátartozik az értékelés és az átértékelés folyamata. Ami lényegesnek bizonyul, az talán fennmarad a szitán. A többi elfelejtődik.

Elszigetelten nem lehet a tudományt művelni. A kollektivitás fontos eleme a tudományos tévedések feltárásának.

Nem szabad megütközni a legképtelenebb elméleten sem. Csak az a kérdés, hogy az elmélet eredményei összhangban vannak-e a kísérletekkel, vagy sem. Az nem fontos, hogy egy elmélet filozófiailag világos-e, könnyű-e a megértése, vagy könnyen el lehet-e képzelni.

Bizonyos dolgoknak mintegy megvan a maguk korszaka, amikor különböző helyeken egy időben fedeztetnek fel, amint tavaszkor az ibolyák mindenütt kikelnek, ahol csak süt a Nap.

Több alapunk van arra, hogy tagadjuk a létezését, azért, mert nem lehet bizonyítani, mint arra, hogy higgyünk benne, pusztán azért, mert nem lehet bebizonyítani, hogy nincs.

Ami a tudósokat valóban különlegessé teszi, az nem annyira a tudás, mint az a módszer, ahogyan megszerzik a tudást.

Egy soha meg nem oldott probléma megoldásához félig nyitva kell hagynunk az ajtót az ismeretlen felé. Meg kell engednünk azt a lehetőséget, hogy nincs teljesen igazunk. Másképpen nem tudjuk megoldani akkor sem, ha már eltökéltük is magunkat.

Meglepő, hogy az emberek nem hiszik, hogy a tudományban a képzeletnek is van szerepe. Pedig ez a képzeletnek egy érdekes fajtája, amely különbözik a művészekétől. A nagy nehézség abban van, hogy meg kell kísérelni elképzelni valamit, amit sosem láttál, ami minden részletében konzisztens azzal, ami már eddig is látható volt, de különbözik attól, amit korábban gondoltak róla; továbbá pontosan körülírtnak kell lennie, és nem lehet csupán egy határozatlan terv. Ez valóban nehéz dolog.