Az erkölcs és a tudás nem okvetlenül függ össze egymással. Azok, akik azt hiszik, hogy tanitással jobbá lehet tenni az embereket, nem nagyon jó megfigyelői a természetnek. Nem látják, hogy az ismeretek lerombolják az előitéleteket; az erkölcs alapját. Nagyon bizonytalan dolog tudományosan bebizonyitani a legáltalánosabban elterjedt erkölcsi igazságot.

Ez a történelmi tudás paradoxona. Az a tudás, ami nem változtatja meg a viselkedést, hasztalan. Az viszont, amelyik megváltoztatja, ezáltal hamar elveszíti a relevanciáját.

A sötétséget nem pusztíthatod el még nagyobb sötétséggel. Csak a fény oszlathatja el a világra boruló árnyékokat.

Feltétlenül szükség van ilyen intenzív gondolkodásra? A teljes, ellazult élethez biztosan nem elengedhetetlen. Ha nyaralás közben kiengedünk, gyakran hangzik el az alábbi mondat: "Jól érzem magam, most nem kell semmire se gondolnom." Boldogságot és örömöt hosszú fejtörés nélkül is érezhetünk, és épp ez a döntő pont: az intelligencia az érzelmek szempontjából egyelőre teljesen felesleges.

Furcsa az élet. Mindig a legkézenfekvőbb dolgokról derül ki a végén, hogy mégsem úgy van, ahogy gondoltam.

Az a jó a nagyon nehéz feladatokban, hogy biztosan valami buggyant új ötlet kell a megoldásukhoz.

Az emberektől tanulunk. Másoktól.
Attól tanulunk, aki különbözik tőlünk.
Nem a hasonlóktól.

Amit életemben hamis tendenciákat követve tenni próbáltam, végül legalább megtanultam - átlátni.

Az ember olyan állat, mely tudásra vágyik.

Információt gyűjteni könnyű, az információgyűjtőket kiválogatni nehéz.

Az általunk felhalmozott tudás eltörpül amellett, amelyet még meg kell szereznünk.

Nem a kor számít, hanem az, mennyire tudok szakmailag hiteles lenni.

Mindenkinek annyit kell tudni, amennyit képes befogadni.

Ha mi azt tudnók, mely keveset tudunk, és amit tudunk is, mily csorbásan tudjuk, nem ítélnénk mindjárt oly könnyen és bíróiképpen nem mondanánk mindjárt sententiát a dolgokról a beszélgetés közben, hanem a mással való beszélgetést tanulásért keresnők.

A művészetek tanulmányozása, akárcsak a régi szerzőké, bizonyos tartást kölcsönöz a számunkra, kielégülést eredményez bennünk magunkban; nagy témákkal és nagy érzeményekkel töltvén meg bensőnket, úrrá lesz minden vágyon, amelyek kifelé törekednek, ápol viszont minden méltó igényt a csöndes kebelben; és miként festők, szobrászok, építészek, úgy jár a műkedvelő is: magányosan dolgozik olyan élvezetekért, amelyeket másokkal megosztania eszébe sem jut.