Amikor először látogattam Észak-Amerikába, megdöbbenve vettem észre, hogy nem voltak sorompók a vasúti átjárókban és védősövények a sínek mentén. Távoli vidékeken a síneket még gyalogútnak is használták. Amikor hangot adtam a megdöbbenésemnek, a következő választ kaptam: csak a hülye nem tudja, hogy a síneken negyven és száz mérföld közötti sebességgel közlekednek a vonatok. Az is feltűnt, hogy semmi sem tilos, hanem egyszerűen csak not allowed, tehát nem szabad, hiszen az embert a legudvariasabban kérték, hogy Plesae don`t...

Ezek és hasonló benyomásaim abba a felismerésembe sűrűsödtek össze, hogy az amerikai közéletben az intelligenciára apellálnak és azt várják el; Európában ellenben a butaságra alapoznak. Amerika az értelmet követeli meg és támogatja, Európa pedig hátranéz, hogy lépést tartanak-e a buták is. Sőt még rosszabb a helyzet: az európai kontinens gonoszságot feltételez, s ezért kiáltja mindenkinek a parancsoló és tolakodó tilos-t, míg Amerika a jó szándékhoz fordul.

Biztosra vehető, hogy minden általánosan elfogadott gondolat vagy szokás ostobaság, hiszen elnyerte a többség tetszését.

Melyik a legjobb kormány? Az, amelyik megtanít minket saját magunkat kormányozni.

Az ember mindig új barátokra lel, ugyanakkor nem kell velük lennie nap nap után. Ha viszont mindig ugyanazokat az embereket látjuk - mint például a szemináriumban -, akkor a végén az életünk részévé válnak. És ha az életünk részévé válnak, végül még bele is akarnak szólni az életünkbe. Hogyha pedig nem viselkedünk az elképzelésük szerint, megharagszanak. Ugyanis mindenki pontosan tudja, hogyan kell élnie a többieknek. Ezzel szemben soha nem tudják, hogyan éljenek ők maguk.

A bölcs király tiszteli udvari bolondját, az okos bolond tiszteletlen a királlyal szemben.

Az emberi lények képesek vágyakozást ébreszteni magukban jóformán bármely elképzelhető anyagi tárgy iránt. Ha tehát adva van egy modern ipari kultúra, amely jóformán bármit képes előállítani, akkor megérett az idő a végtelen igények tárházának megnyitására.

A "való világ" józan észen alapuló szabályai nem többek a társadalmilag szentesített illúziók törékeny gyűjteményénél.

Hogy zúg megint, hogy "nemzet!" és "magyar!"
és mennyire megint csupán - zsivaj,
árverések hang-dühével tele,
mennyire csak a nagy száj ereje
s a még nagyobbé! mely épp így - kiáltva -
árulja el, hogy szóra egyre gyáva.

Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón - az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája?

Az egész faj szeretete természeti törvény - csak az értelem tesz személyek között különbséget, persze ott is csak akkor, ha az erények különlegesek.

A ma élő ember nem maradhat érintetlen attól a tébolytól, amiben él, mert beleszületett.

Hogy tudod megőrizni magad, hogy ne hülyítsen el, ne tegyen teljesen állattá ez a világ?

Ne háborodjunk fel az embereken, amikor azt látjuk, hogy kemény szívűek, hálátlanok, igazságtalanok, dölyfösek, és csak önnönmagukat szeretik, másokkal pedig nem törődnek: ilyenek, ez a természetük. Felháborodni ezen, az olyan, mintha nem bírnánk elviselni, hogy a kő leesik, vagy a láng felfelé tör.

Sokszor könnyebb és hasznosabb összeférni a többiekkel, mint arra törekedni, hogy a többiek alkalmazkodjanak hozzánk.

Az ember az egyetlen állat, amely pirulni tud - és okkal.