A civilizáció annyit jelent, hogy az eszkimók meleg lakásokat kapnak, és azért kell dolgozniuk, hogy pénzt keressenek hűtőszekrényre.
Civilizációnk ellen nem követhetünk el nagyobb árulást, mint ha elhitetjük az emberekkel, hogy a civilizációt csak külső erők fenyegethetik.
Nyilvánvaló, hogy a nagyváros nem igazi dzsungel, hanem emberi állatkert.
Tulajdonképpen csak olyankor hiszem, hogy vége a világnak, amikor újságot olvasok.
A csoportok javára válik, ha tagjaik beszélnek egymással és tanulnak egymástól, de a túlságosan sok kommunikáció paradox módon ugyanennyire csökkentheti a csoport egészének intelligenciáját.
Az őrület kivétel az egyénben, de szabály a csoportokban.
Azt hiszem, megtaláltam az állatok és a civilizált ember közötti hiányzó láncszemet. Mi vagyunk az.
A többség elszántan kapaszkodik a meglévőbe; a haladás kerekét mindig egy kisebbség lendíti tovább.
A technika erőfeszítés annak érdekében, hogy elkerülhessük az erőfeszítéseket.
Jegyezd meg jól: bármilyen bűzös és bármilyen ocsmány is legyen az állati dög, amit az útszélén látsz, senkinek sem használsz azzal, ha belerúgsz. Mindössze a cipődet szennyezed be vele.
Megütnek s visszaütsz: a természet ősállati szabályai szerint jársz el. De ha megütnek s mert félsz visszaütni nyomban, az ütést napok múltával adod más alakban vissza: emberi módon cselekszel. S ezt a kimondottan emberi jellemvonást nevezzük bosszúnak. Hogy gazságot gazsággal torol meg s ezt büntetésnek nevezi.
Aki azt akarja, hogy mindenki szeresse, sokat kell hazudnia.
Emberek, kiket nem értek, ti a vesztetekbe rohantok,
vitáztok, háborúztok, míg végleg fel nem robbantok.
Olyan mélységekbe süllyedünk, ahol már az egyértelműt is megkérdőjelezi az intelligens ember.
Mindig az van, hogy valaki akar, és valaki ad, de nehéz eldönteni, hogy ki mit akar, és ki mit ad. Még akkor is, ha minden jól megy.